Levizelte Szent Ágostont és a De immortalitate animae-t. A lélek halhatatlanságát.
Levizelte Nursiai Szent Benedeket, Európa védőszentjét, a Regulát, s vele az állandóságot.
Levizelte Beda Venerabilist és a Vulgátát.
Levizelte Clairvaux-i Szent Bernátot, és vele a szelíd szerzetes tanításait:
„Higgy nekem és a saját tapasztalatomnak. A fák és a kövek olyasmit fognak neked megtanítani, amit a tanítóktól soha meg nem hallhatsz.”
„Az intrikus bajkeverőket ne hallgasd meg, hanem ragadj ostort, és verd ki őket, ahogyan Krisztus tette...”
Levizelte Assisi Szent Ferencet és a Canticum Fratris Solis-t:
„Dicsérjen, Uram, minden teremtményed, / különösen Nap Testvérem, / aki elhozza a nappalt; és te általa adsz fényt. / És ő gyönyörű és ragyogó egész pompájában! / Hozzád, a Legmagasabbhoz, hasonlít.”
Levizelte Petrarcát, s a 156. szonettet:
„Hajóm megy, feledéssel megrakodva, / Tél-éjszaka kietlen tengerén, / Hol Szkülla és Karübdisz nyúl felém; / Kormányát uram – ellenségem fogja.”
Levizelte Dantét, s az Isteni színjáték 28. énekét:
„Nézd Mohamedet, mily csunyán repedt szét!
És nézd Alit mellettem: hajtól állig
hasított arca elrontotta kedvét.
S mind, aki csak így megszaggatva jár itt,
szakadásnak volt földön okozója,
mi itt örök kárhozatára válik.”
S mind a többit is...
Szombat volt, amikor levizelte Pierre Abélard-ot, és az ő szombat esti himnuszát:
„Óh milyek s mekkorák / azok a szombatok, / mikkel az ég örök / udvara zeng s ragyog! / Törteknek pihenés, / bátraknak jutalom. / Isten lesz minden, és / mindenben Ő honol.”
„Milyek s mekkorák”? Ilyenek s ekkorák. Ez maradt nekünk...
De levizelt mindent. Minden magyarunkat, Csezmiceit s az „istentelen” Balassinkat, a niklai remeténket, nyelvújító Kazinczynkat és himnuszos Kölcseynket, Vörösmartyt, ki még azon lamentált, ment-e a könyvek által a világ elébb, de neki még emberhez méltó gondja volt; harcos Petőfinket és szelíd Aranyunkat, a felvilágosodásba szédült Csokonainkat, szörnyeteg zseninket, Adyt, s a nem proletár költőt, József Attilát, drága Nagy Lászlónkat, ki szerencsére nem látja már nem emberi arcunkat, és Isten ölében ülő Pilinszkynket:
