Bűnügyi filmfesztivált rendeznek Kecskeméten

A MetroPolice-ra augusztus 31-ig várják a nevezéseket. A bűnügyi filmfesztivál a megelőzést is támogatja.

Forrás: MTI2024. 07. 18. 17:00
bűnügyi filmfesztivál
Fotó: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A filmfesztivált a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal együttműködve szeptember 26. és 30. között rendezi meg. A népszerű bűnügyi filmalkotások bemutatásán túl a programsorozat célja a bűnmegelőzés támogatása, valamint a rendőrség szerepének bemutatása, jobb megismertetése – mondta Csenkiné Túri Edit, a Hírös Agóra Otthon mozi vezetője.

bűnügyi filmfesztivál
Bárki nevezhet bűnügyi filmet a kecskeméti fesztiválra (Fotó: AFP)

A szervezők a filmek versenyén túl számos kísérőrendezvénnyel várják az érdeklődőket, így egyebek mellett lesz egy kiállítás Milorad Kristić Ruben Brandt, a gyűjtő című filmjének grafikáiból, de szerveznek szakmai beszélgetéseket is a téma kapcsán, és gyermekeknek szóló filmek közül is válogathatnak majd a moziba látogatók. 

A fesztiválra nyár végéig 2021-ben vagy azután készült, a bűnügyi filmműfaj kategóriájába sorolható nagyjátékfilm, dokumentumfilm, kisjátékfilm és animációs filmalkotások nevezését várják.

A valamelyik videómegosztó oldalra feltöltött filmek mellé mindenképpen mellékelni kell három nyomdai minőségű jelenetképet, a film plakátját, a rendező fényképét, a film rövid leírását és sajtóanyagait, továbbá ki kell tölteni egy online nevezési űrlapot. A külföldi filmalkotásokat angol felirattal szükséges ellátni, amiről a pályázónak kell gondoskodni. Életkori megkötés nincs, de a nevezés regisztrációs díjhoz kötött, amely filmenként egységesen, filmhossztól és kategóriától függetlenül 10 euró – tette hozzá Csenkiné Túri Edit. A filmalkotásokat egy négytagú szakmai zsűri bírálja majd el, a döntésről a pályázókat elektronikus úton értesítik.

A MetroPolice filmnapokból filmfesztivállá növő rendezvényt tavaly szervezték meg először. A zsűri döntése alapján a legjobb nagyjátékfilm az Éger lett, amelyet Nagy Borús Levente rendezett, míg a legjobb rövidfilmnek járó díjat Dóczé Péter Starter című alkotásának ítélték.

Az esemény helyszínéül szolgáló kecskeméti Otthon Mozi kialakításának ötlete már az épület, az egykori Iparos Otthon 1907-es felépítése után nem sokkal felmerült, de tűzveszélyre hivatkozva elutasították az akkori kérelmet. A mai napig működő filmszínházat csak az épület első jelentősebb átalakítása során, a két világháború között, 1936 és 1937 között alakították ki az emeleti díszteremben.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.