Súlyos bejelentést tett a Boeing repülőgépgyártó

Dolgozóinak tizedét tervezi elbocsátani a Boeing repülőgépgyártó a következő hónapokban – közölte pénteken a Seattle-i központú világcég.

Forrás: MTI2024. 10. 12. 9:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vállalat új elnök-vezérigazgatója, Kelly Ortberg a dolgozók számára küldött tájékoztatóban azt közölte, hogy a leépítés egyaránt érinteni fogja a vállalatvezetői, középvezetői kört is, összesen mintegy 17 ezer embert.

A válságba került repülőgépgyártónál az elmúlt időszakban többeket már átmeneti szabadságra küldtek, amit a vezérigazgató közlése szerint az elbocsátások miatt felfüggesztenek.

A Boeing világszerte 170 ezer ember foglalkoztat, az Egyesült Államokban az északnyugati Washington, és a délkeleti Dél-Karolina államban.

A gazdálkodás konszolidációjának idejére a cég elhalaszt fejlesztéseket, így új, 777X nevű modelljének megjelenését 2025-ről, 2026-ra tolja, és a megrendelések kifutása után 2027-től leállítja a 767-es modellek teherszállító változatának gyártását.

A Boeing 2019 óta 25 milliárd dollár veszteséget termelt, amihez hozzájárultak a cég által gyártott repülőgépek sorozatos meghibásodásai, amelynek nyomán nagymértékben csökkent részvényeinek tőzsdei árfolyama.

Borítókép: Budapest, 2024. június 27. A China Southern légitársaság Boeing 787-9 típusú repülőgépe, a kínai Kantonból (Guangzhou) érkezett első menetrend szerinti járata a Liszt Ferenc-repülőtéren 2024. június 27-én. A kínai légitársaság hetente négyszer szállít utasokat a kínai nagyváros és a magyar főváros között (Fotó: MTI/Lakatos Peter)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.