Egyeztetést kezdeményezett a Spar

A munkavállalók által megbízott ügyvéd elmondta: eddig több mint húsz dolgozó ügye került hozzá, esetükben folyamatosan végzik a számításokat, illetve fogalmazzák a felszólító leveleket.

2019. 03. 09. 8:32
null
Olyan dolgozók is jelentkeztek az érdekképviseletnél sérelmükkel, akik azóta már nem dolgoznak a láncnál (képünk illusztráció) Fotó: MTI/Balázs Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyeztetésre hívta a Spar üzletlánc a bérvitában érintett munkavállalóit képviselő szakszervezetet és az ügyvédjüket – értesült a Magyar Nemzet. Úgy tudjuk, a jövő hét utáni héten ülnek tárgyalóasztalhoz annak a szakszervezeti tisztségviselőnek az ügyében, akinek a feltételezés szerint több mint 700 ezer forinttal tartozik a kereskedelmi vállalat, de várhatóan valamennyi munkavállalóról szó esik a garantált bérminimum alapján számolt alapbérek témájában.

Lapunknak Pál Péter, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) jogi szakértője, a munkavállalók által megbízott ügyvéd elmondta: eddig több mint húsz dolgozó ügye került hozzá, esetükben folyamatosan végzik a számításokat, illetve fogalmazzák a felszólító leveleket. Ezzel együtt elképzelhető, hogy százas nagyságrendben érintettek a targoncás munkakörben alkalmazott munkavállalók a 13 ezer embert foglalkoztató vállalatnál abban a vitás ügyben, amelyről lapunk megírta: a szakszervezet szerint évekig nem a jogszabály által előírt mértékű, hanem az annál alacsonyabb alapbér alapján számították ki a járandóságukat. Emiatt munkaügyi felügyeleti eljárást is kezdeményeztek, amely – információnk szerint – folyamatban van.

Pál Pétertől megtudtuk: cikkünk megjelenése után olyan munkavállalók is jelentkeztek az érdekképviselőknél, akik már nem dolgoznak a Sparnál, ám olvasva az esetről, úgy ítélik meg, ők is érintettek lehetnek az elvártnál alacsonyabb kifizetések ügyében. Az ő képviseletüket is ellátja a KDFSZ jogásza, aki szerint a sajtónyilvánosságnak köszönhetően némiképp konszolidálódott a hangulat a Spar logisztikai bázisán, ahol korábban pattanásig feszült a helyzet. Úgy tudjuk, időközben kényszerszabadságra küldték azt a munkahelyi vezetőt, aki a szakszervezet tisztségviselőit vegzálta a kirobbant ügy kapcsán, és ellene több mint nyolcvan alkalmazott aláírásával petíciót nyújtottak be a munkaadónak, hogy távolítsák el a pozíciójából, mert visszaél a helyzetével.

Olyan dolgozók is jelentkeztek az érdekképviseletnél sérelmükkel, akik azóta már nem dolgoznak a láncnál (képünk illusztráció)
Fotó: MTI/Balázs Attila

Beszédes, hogy információink szerint a múlt hét óta Magyarországon tartózkodik a külföldi tulajdonú Spar üzletlánc vezetőségének több ausztriai tagja. – Várakozásaink szerint születhet megállapodás a céggel az általunk sérelmezett bérpolitikájuk ügyében, dolgoznak az ügyön – jegyezte meg Pál Péter.

A Magyar Nemzet nemrégiben megírta: a dolgozók képviseletében minisztériumi állásfoglalás alapján több feljelentést tettek a szakszervezet tisztségviselői, miután kiderült, hogy több szakképzett targoncás munkavállaló esetén a minimálbérnél ugyan magasabb, de a szakképzetteknek járó garantált bérminimumnál alacsonyabb összegű alapbér alapján számolhatták ki a havonta kifizetett bérüket, a pótlékokat és a teljesítményért járó díjat.

Miután lapunk megírta, a KDFSZ jelzése szerint a cég logisztikai bázisának vezetői közül többen a magyar piacról való kivonulással, illetve külföldi – román, ukrán – vendégmunkások alkalmazásával fenyegette meg munkavállalókat, mondván, hogy túl nagy teher lenne az esetleges jogi elmarasztalás miatt születő ítélet. Utóbb a Spar cáfolta ezt, sőt azt hangsúlyozta, hogy a cégnél nincs bérvita és nem vonulnak ki Magyarországról, a hazai piacon előirányzott idei beruházási keretük pedig meghaladja a 26 milliárd forintot.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.