Folytatódnak az erőszakos tüntetések Olaszországban + videó
Az Izrael-ellenes demonstrálók több olasz nagyvárosban összecsaptak a rendfenntartó erőkkel.
Az Izrael-ellenes demonstrálók több olasz nagyvárosban összecsaptak a rendfenntartó erőkkel.
A német rendőrök a vészharangot kongatják.
Még legalább ötezer főre szüksége lenne a rendőrségnek ahhoz, hogy rendesen el tudja végezni a munkáját.
A dolgozók sztrájkja miatt csütörtökön megbénult Belgium második legnagyobb utasforgalmú repülőtere, a charleroi-i repülőtér, minden járatot töröltek – írta az RTBF közszolgálati média.
Már a 25. órában vagyunk gyermekeink nagyon rossz irányba tartó szocializációja tekintetében.
A csökkenő tagdíjak és taglétszám elkeseredett lépésre kényszeríthette a baloldal érdekvédőnek álcázott aktvistáit.
Összesen átlagosan csaknem ötvenszázalékos illetményemelés valósult meg a kormányhivataloknál 2020 óta három ütemben.
A DK és a Momentum jelöltjeként indul a Zala vármegyei PSZ-vezér – tudta meg a Magyar Nemzet.
Elválik Rudolf trónörökös lánya, az osztrák szociáldemokrata párt szervezett tagja. Gömbös Gyula a tőkét ostorozza és bevallja: van felfogásbeli közösség a fajvédők és a szocialisták között.
Egyelőre teljesen a magyar költségvetés finanszírozza a pedagógusok történelmi béremelését – mondta az államtitkár a lapunknak adott interjúban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Orbán Viktor szerint a KDNP az egyetlen párt, amely következetesen képviseli a keresztény értékrendet.
Ha kell, akkor berántanának mindenkit azonnal.
A miniszterelnök szerint minél több támogatást kell a családokra fordítani, mert a gyermekvállalás a közösség jövőjét jelenti.
Nyugat-Európában a migránsok beengedésével beengedtek rengeteg antiszemita, homofób embert is.
Gulyás Márton arcáról lefagyott a vigyor, amikor Angela Merkel helyretette a műsorvezetőt.
A támadás előre megfontolt szándékból elkövetett gyilkosság volt.
A bejelentést nem sokkal az amerikai elnök hozzájuk intézett felhívása után tették közzé.
A hazai művészek részvételével megvalósuló mű nemcsak művészeti szempontból kiemelkedő teljesítmény.
Fontos cél a növekedés felerősítése.
Több mint ismerősen csenghet a Kluivert név a futball világában. A fiatalabb generáció tagjai is igyekeznek ehhez felnőni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.