Felsült a dollárbaloldal, tovább emelkedik a tanárok és óvónők bére
Februárban már átlagosan 32,2 százalékkal többet kapnak a pedagógusok.
Februárban már átlagosan 32,2 százalékkal többet kapnak a pedagógusok.
A szakszervezetek tiltakoznak az intézkedések ellen.
A felek hároméves megállapodást kötöttek egymással.
Az ügyet két letartóztatás előzte meg.
Éppen csak elkezdődött az Audi Hungária Független Szakszervezet bizalmi értekezlete ma reggel, amikor a rendőrök bilincsben vittek el két elnökségi tagot.
Sikerült megállapodniuk a stúdiókkal.
Akár minden eddiginél korábban, már október végén megállapodás lehet a jövő évi minimálbérről és garantált bérminimumról.
A szakszervezet szerint több mint négyszáz órát túlóráznak évente, a katasztrófavédelem szerint idén az első félévben átlag 27 órát.
Az autógyártók arra hívták fel a figyelmet, hogy a sztrájkot az egész amerikai gazdaság megérezheti.
Az érdekvédők 2020-as és 2021-es éves beszámolóját is többször nyújtották be, százmilliós eltérések vannak a dokumentumokban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magdeburgi katedrálisban gyászszertartáson emlékeztek meg a karácsonyi vásáron történt támadás áldozatairól.
Az új vezetés azt közölte, hogy ezzel a lépéssel a szíriai népnek a békét és a stabilitást megteremtő nemzetközi kapcsolatok kiépítésével kapcsolatos óhajának kívántak eleget tenni.
A Star Wars világából származó új csomag jöhet jövőre.
Gyollai Dániel csodagólja is kellett a Glentoran győzelméhez az északír élvonalban.
Nem kettős mércéről, hanem egyértelmű szabályokról van szó, amelyek mindenkire, így Magyar Péterre is vonatkoznak.
Bayern győzelmét követően a klub bejelentette, hogy a mérkőzés utáni karácsonyi program elmarad.
Az utolsó évad 2025-ben érkezik.
Szentkirályi Alexandra és Böröcz László számolt be az akcióról.
A cél az, hogy a képződő hulladék a lehető legnagyobb arányban nyersanyagként hasznosuljon újra.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kijelentette: a szaúdi hátterű elkövető célja a félelemkeltés, a karácsony mint keresztény ünnep meggyalázása volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.