James Marsh: Belefáradtunk az északír konfliktusba

A brit filmgyártás egyik legkeresettebb rendezője. Az Ember a magasban című dokufilmjéért Oscar-díjat kapott, most az IRA-ról forgatott James Marsh.

– Nem félt attól, hogy minden igyekezete ellenére a nézők mindenáron az IRA-filmek tematikájába erőltetik a Kettős játszmát, és akaratlanul is más, hasonló témájú filmekhez hasonlítgatják majd?
– Kétségtelenül ez volt a legnehezebb feladat a Kettős játszmával. Az Egyesült Királyságban nagy hagyománya van ennek a tematikának, és az alkotóktól minduntalan azt várják, filmjükkel foglaljanak állást – ezt pedig én nagyon nem akartam. Rajtunk is volt nyomás, hogy kimondjuk, az egyik oldal jó, a másik rossz, de én mindvégig azt éreztem, hogy nekünk ezt nem kell, sőt nem szabad megtennünk, s elegendő a karakterek személyiségére és jellemfejlődésére hagyatkoznunk. Ezt néhányak megúszó magatartásnak tarthatják, én mégis fontosnak érzem a távolságtartást.

–  Többször hangsúlyozta, hogy a regényhez képes a film több helyen változott. Van ennek bármilyen jelentősége a korábban elmondottakon túl – vagyis azon, hogy önt nem az IRA-konfliktus foglalkoztatta?
–  Bevallom, talán lustaságból, de a regényt nem is olvastam. A forgatókönyv első változatán sokat dolgoztunk Tom Bradbyvel. Az sokkal több politikai elemet tartalmazott, és bővebben beszélt a társadalmi háttérről. Mi viszont utóbb a női főszereplő, Andrea Riseborough karakterére összepontosítottunk, s éppen emiatt el is hagytunk néhány karaktert. És a legfontosabb dolgot még nem említettem: a forgatás alatt fogalmazódott meg bennem az elhatározás, hogy meg kellene változtatni a film végét. Az olvasók miatt ugyan nem mondhatom el, hogy miről mire akartam változtatni, de úgy éreztem, hogy a történet igényel egy másfajta drámai lezárást, melyet katartikusabbnak éreztem annál, ahogy eredetileg meg volt írva. A producerek viszont ilyen kései szakaszban, a forgatás idején már veszélyesnek és nehezen kivitelezhetőnek tartották az elképzelésemet. Kár érte, pedig a két főszereplő Andrea Riseborough és Clive Owen is lelkesedett az ötletemért.

– 2009-ben egy dokumentumfilm rendezéséért kapott Oscar-díjat, és pályafutása során érezhetően egyaránt otthonosan mozog a fikciós történetek és a dokumentumfilmek között. Összefüggésben van ezzel az a tény, hogy a Kettős játszma stílusa meglehetősen dokumentarista?
– Ez jó kérdés, s ha nem is tudatosan, de biztosan szerepet játszik benne. Mind a dokumentumfilmjeimben, mind a játékfilmjeimben az a legfontosabb törekvésem, hogy a lehető legrealisztikusabb legyek. Ez az igazi attrakció számomra egy filmben, az igazi feszültségek, a kétség, bizonytalanság, amely a való életre reflektál. Ezért nem hoz lázba például egy James Bond-mozi, ahol minden sokkal fantáziadúsabb és irreálisabb.