James Marsh: Belefáradtunk az északír konfliktusba

A brit filmgyártás egyik legkeresettebb rendezője. Az Ember a magasban című dokufilmjéért Oscar-díjat kapott, most az IRA-ról forgatott James Marsh.

Kárpáti György
2013. 01. 10. 10:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Tom Bradby sikeres politikai újságíróként 1998-ban jelentette meg Kettős játszma című regényét. Hogyan talált rá és döntött a megfilmesítés mellett?
– Folyamatosan kapok forgatókönyveket, így jutott el hozzám néhány éve a regényből készült adaptáció is, amelyet szintén Bradby írt. Tom komoly szakértője volt az északír eseményeknek, tudósítóként jelen volt az IRA-val kötött tűzszüneti megállapodáskor és Bill Clinton amerikai elnök északír látogatásakor is. Így válhatott hitelessé a könyve, és így működik filmtörténetként is a Kettős játszma. Amikor viszont először elolvastam a forgatókönyvet, mégsem hozott igazán lázba az északír történet. Akkoriban az emberek számára még túl közeliek voltak az erőszakos események, belefáradtak a több évtizedes véres konfliktusba. Később éppen emiatt az egyetemes mondanivaló kezdett egyre jobban foglalkoztatni a sztoriban. Minden konfliktusnak vannak árulói, kémei, ráadásul ebben a történetben egy fiát nevelő anyát kényszerítenek árulásra – családtagjainak egy részét kell besúgnia, hogy mentse egy másik családtagját. Számomra ez transzcendens konfliktussá emelkedett, s éppen emiatt az északír terrorszál helyett erre a családi cselekményrészre igyekeztem koncentrálni, s ezt a dramaturgiai feszültséget domborítottam ki a Kettős játszmában.

„Az alkotóktól minduntalan azt várják, filmjükkel foglaljanak állást – ezt pedig én nagyon nem akartam”

Fotó: Vertigo Média


– Ezért sem foglalkozott azzal, hogy 2012-ben mennyire releváns az északír konfliktus?

– Hogy a történet ma releváns-e vagy sem, azt nem tudnám eldönteni. Az viszont tény, hogy ez a film számomra alapvetően nem az északír katonai és politikai konfliktusról szól, hanem emberi viszonyok pszichológiájáról. Mit tesznek az emberek, amikor a politika a magánéletükbe hatol be, és felfogják-e döntéseik komplexitását, valamint annak következményeit? És, hogy kapcsolódjak a jelenhez, azt azért igyekeztem ábrázolni, hogy ír szemmel milyenek voltak a béketárgyalások. Ennek, vagyis a hosszas békefolyamatnak húsz évvel később láthatjuk az eredményét. Mindenképpen örömteli hír, hogy bár Észak-Írország még mindig számos problémát hordoz magában, mára erőszakmentessé vált.

– Nem félt attól, hogy minden igyekezete ellenére a nézők mindenáron az IRA-filmek tematikájába erőltetik a Kettős játszmát, és akaratlanul is más, hasonló témájú filmekhez hasonlítgatják majd?
– Kétségtelenül ez volt a legnehezebb feladat a Kettős játszmával. Az Egyesült Királyságban nagy hagyománya van ennek a tematikának, és az alkotóktól minduntalan azt várják, filmjükkel foglaljanak állást – ezt pedig én nagyon nem akartam. Rajtunk is volt nyomás, hogy kimondjuk, az egyik oldal jó, a másik rossz, de én mindvégig azt éreztem, hogy nekünk ezt nem kell, sőt nem szabad megtennünk, s elegendő a karakterek személyiségére és jellemfejlődésére hagyatkoznunk. Ezt néhányak megúszó magatartásnak tarthatják, én mégis fontosnak érzem a távolságtartást.

–  Többször hangsúlyozta, hogy a regényhez képes a film több helyen változott. Van ennek bármilyen jelentősége a korábban elmondottakon túl – vagyis azon, hogy önt nem az IRA-konfliktus foglalkoztatta?
–  Bevallom, talán lustaságból, de a regényt nem is olvastam. A forgatókönyv első változatán sokat dolgoztunk Tom Bradbyvel. Az sokkal több politikai elemet tartalmazott, és bővebben beszélt a társadalmi háttérről. Mi viszont utóbb a női főszereplő, Andrea Riseborough karakterére összepontosítottunk, s éppen emiatt el is hagytunk néhány karaktert. És a legfontosabb dolgot még nem említettem: a forgatás alatt fogalmazódott meg bennem az elhatározás, hogy meg kellene változtatni a film végét. Az olvasók miatt ugyan nem mondhatom el, hogy miről mire akartam változtatni, de úgy éreztem, hogy a történet igényel egy másfajta drámai lezárást, melyet katartikusabbnak éreztem annál, ahogy eredetileg meg volt írva. A producerek viszont ilyen kései szakaszban, a forgatás idején már veszélyesnek és nehezen kivitelezhetőnek tartották az elképzelésemet. Kár érte, pedig a két főszereplő Andrea Riseborough és Clive Owen is lelkesedett az ötletemért.

– 2009-ben egy dokumentumfilm rendezéséért kapott Oscar-díjat, és pályafutása során érezhetően egyaránt otthonosan mozog a fikciós történetek és a dokumentumfilmek között. Összefüggésben van ezzel az a tény, hogy a Kettős játszma stílusa meglehetősen dokumentarista?
– Ez jó kérdés, s ha nem is tudatosan, de biztosan szerepet játszik benne. Mind a dokumentumfilmjeimben, mind a játékfilmjeimben az a legfontosabb törekvésem, hogy a lehető legrealisztikusabb legyek. Ez az igazi attrakció számomra egy filmben, az igazi feszültségek, a kétség, bizonytalanság, amely a való életre reflektál. Ezért nem hoz lázba például egy James Bond-mozi, ahol minden sokkal fantáziadúsabb és irreálisabb.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.