– A galéria, amelyet Erdész Lászlóval indítottak, s amelyet 2009 óta egyedül vezet, az idén éppen tíz éves. Terveznek-e valamilyen sajátos évfordulós programot?
– Egyszerűen nincs rá időnk. Évente általában nyolc kiállítást rendezünk Budapesten, de az erősödő nemzetközi vásári jelenlét miatt idén eddig csak hármat sikerült megvalósítani. Természetesen továbbra is azon alapelvek mentén dolgozunk, amelyeket még a nyitás idején megállapítottunk. Olyan művészekkel működünk együtt, akik magyarok, mégis nemzetköziek. Erre a területre koncentrálok, s itt igazi szakértőnek mondhatom magam; főként a világháború után Párizsban dolgozó alkotókra gondolok: Hantai Simon, Reigl Judit, Fiedler Ferenc, Réth Alfréd, Csernus Tibor művészetére. Fontos, hogy a gyűjtőkör, amellyel kapcsolatban állok, nemzetközi legyen, ne csak abból a harminc-negyven emberből álljon, aki betér a budapesti galériába. Elengedhetetlen a nemzetközi jelenlét, a vásárokon, fórumokon való részvétel. Ki kell lépni Budapestről. Én imádom a várost, magyar galériát szeretnék működtetni, de úgy, hogy az állandóan jelen legyen külföldön is. Így lehet elérni, hogy pár tucat helyett a honlapunkon keresztül sok ezer ember figyelje a galériánkat. Sokféle galéria létezik, s mindegyiknek sajátos arculatának kell lennie. A magam számára elérhető célnak tartom a párizsi iskola magyar szereplőinek felkutatását, bemutatását.
– Sosem pályázott állami támogatásra ehhez a munkához?
– Könyveknél alkalmanként. De úgy gondolom, hogy egy kereskedelmi cég, egy galéria ne az állam pénzén tegyen szert profitra. Ha elmegyek egy vásárra, nagyon meg kell gondolni, mit viszek kiállítani, hogy megtérüljön a befektetésem. Láttam több magyar galériát vásárokon, amelyek akkor sem tudták volna fedezni a jelenlét költségeinek még a felét sem, ha mindent eladtak volna. A magyar közpénzeknek ezer helye van – az persze más, ha az állam egy-egy nagyszabású akciót szervez a magyar művészet külföldi jelenlétének az erősítésére. A 2000-es évek elején például a finnek vagy hatvan galériát kibéreltek Párizs legnépszerűbb galérianegyedében, mindegyikben finn művész állított ki. Persze ahhoz is komoly szakértelemre van szükség, hogy eldöntsük, hol, mikor, milyen formában szervezünk meg egy-egy ilyen akciót. Ez azonban már nem csak a magán-, vagy ha úgy tetszik, a kereskedelmi galériások dolga.
