– A Magyar Fesztivál Szövetség novemberi konferenciáján Gerendai Károly úgy fogalmazott, több fesztivált rendeznek ma Magyarországon, mint amennyire igény van. A tervezett minősítési rendszerrel változtatnának ezen?
– Részben egyetértek Gerendai Károly barátommal, kérdés azonban, hogy mit nevezünk fesztiválnak. Való igaz, hogy nagyon sok rendezvény van Magyarországon, ezek nagy része azonban „csak” fesztiválszerű esemény. Nincs elfogadott definíció, ma mindenki annak nevezi a rendezvényét, aminek akarja. Ez még rendben lévő is lenne, de a mennyiség és a silány minőség miatt folyamatosan devalválódik a fogalom, és ennek lassan már a minőségi fesztiválok is a kárát látják. Persze ki dönti el, hogy mi minősül fesztiválnak. A minőségi kritériumokról, úgy vélem, kizárólag a szakma, a magyar fesztiválszervezők, lebonyolítók tudnak dönteni, mégpedig konszenzusos alapon. A Magyar Fesztivál Szövetség – mint civil szakmai szervezet – ennek megfelelően egy integrált regisztrációs és minősítési rendszert dolgozott ki. Ez alapján négy rendezvénytípust különböztethetünk meg: művészeti fesztiválok, közösségi fesztiválok, gasztrokulturális fesztiválok, illetve a népművészeti fesztiválok. A kezdő fesztiválok ezek valamelyikéhez csatlakozhatnak. A fesztiválszövetség látókörében jelenleg 102 magyar fesztivál van. Ennek nagy többsége igazi kulturális és társadalmi értékeket őrző esemény, az előbb említett műfaji kategóriákon belül. A szövetség célja, hogy újrapozicionálja a hazai regisztrációs és minősítési rendszert, és – amennyiben igénylik – segítséget nyújtson a döntéshozó szerveknek, szponzoroknak, mecénásoknak és a közönségnek is a minőségi fesztiválok preferálásában.
– Az újrapozicionálással párhuzamosan le is fednék a teljes hazai fesztiválvilágot?
– Lehetetlen és értelmetlen vállalkozás lenne minden hazai fesztivált egyetlen szervezetbe tömöríteni. A célunk az, hogy azokat a fesztiválokat fogjuk össze, amelyek úgy érzik, egy szakmai közösséghez akarnak tartozni, ahol a közös tapasztalatainkra építve tudunk segítséget nyújtani egymásnak. A szakmának mindenképpen érdeke ez a közös gondolkodás.
– A politikai akarat megvan a minősítési rendszer bevezetéséhez?
– Úgy gondolom, nem volt véletlen, hogy a szövetség novemberi konferenciája Hoppál Péter államtitkár védnöksége mellett zajlott le. Keressük a közös pontokat, ahol egymás segítségére tudunk lenni. Mi a biztos szakmai hátteret tudjuk garantálni ebben az ügyben.
– Nem áll fenn a veszély, hogy a monstre fesztiválok ellehetetlenítik a kisebb rendezvényeket a minősítés bevezetésével?
– A nagy országos vagy regionális fesztiváloknak nem áll érdekében agyonnyomni a kisebb fesztiválokat, ez nem lenne életszerű. Tanácsot adni már annál inkább. Nagyon szívesen segítünk, akár kezdő fesztiváloknak is, amennyiben ezt igénylik. Fontos hangsúlyoznunk, hogy a fesztiválszövetségnek nem a kirekesztés a célja, sőt Csupán a helyére szeretnénk tenni a dolgokat.
– Idén csatlakoztak az Európai Fesztivál Szövetség projektjébe, így immár magyar fesztiválok is jelentkezhetnek európai minősítésre. Ki dönt a hazai rendezvények európai besorolásáról?
– Büszkék vagyunk rá mindenekelőtt, hogy az Európai Fesztivál Szövetség a mi regisztrációs és minősítési rendszerünket vette át, amikor megalapította az európai fesztiválok díját, és kijelölte azokat a nemzeti csomópontokat, amelyek az adott ország fesztiváljainak jelöléséről döntenek. Magyarországon a fesztiválszövetséget kérték fel erre a feladatra. Egy öttagú kuratórium dönti el, mely hazai fesztiválokat terjesztik fel az európai díjra. A magyarországi pályázatok elbírálására Baráti Kristóf Kossuth-díjas hegedűművészt, Szabó László Zsoltot, az MTVA vezérigazgatóját, Szép Fruzsinát, a Berlin Fesztivál programigazgatóját, Kelemen Lászlót, a Hagyományok Háza főigazgatóját és Vitézy Zsófiát, a Brüsszeli Magyar Intézet igazgatóját kértük fel. 31 hazai pályázat érkezett, a nemzetközi zsűri szeptemberben hirdet végeredményt.
– A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit (ZSÖK) Kft. vezetőjeként Pécs legnagyobb kulturális szervezetét irányítja. Közhely, hogy Magyarország kulturális téren is erősen fővárosközpontú. Mit tudnak tenni ez ellen egy 150 ezres vidéki városban?
– Három éve vezetem ezt a városi tulajdonú „kulturális holdingot”, amely tipikus példája annak, hogy egy fantasztikus történelmi örökséggel és aktív kulturális jelennel bíró település miként ellensúlyozhatja a fővárostól lévő 200 kilométernyi távolságot. Szervezetünk Pécs különböző területein – több mint 72 ezer négyzetméteren – számos kulturális egységet üzemeltet és lát el tartalommal. A tavaly óta hungarikumnak számító 4. századi ókeresztény, római kori síremlékektől a középkori egyetemen és a Zsolnay-örökségen át a 21. századig egy 1600 évet átívelő történelmi folyamat őrzőjének lenni gyönyörűséges feladat. A közművelődéstől a magas kultúráig, az oktatástól a kortárs művészetig, a kultúrmissziós és reprezentációs tevékenységektől a hazai és nemzetközi turizmus fejlesztéséig rendkívül összetett feladatrendszert látunk el. És tesszük ezt nemcsak a pécsiekért, hanem az egész régióért. A Kodály Központban, az öthektáros Zsolnay Kulturális Negyedben, a Művészetek és Irodalom Házában és a világörökségi helyszíneinken 2014-ben 2200 programon több mint félmilliós látogatottságunk volt.
– Mennyit őrzött meg Pécs a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa szellemiségéből?
– Az Európa Kulturális Fővárosa történelmi mérföldkő volt a város életében. Az eredeti tervek természetesen sokban módosultak, hiszen a tervezési fázisban nem számoltak a recesszióval, de azt gondolom, hogy Pécset hihetetlenül „megdobta” ez a projekt. A város jelenleg is működő kulturális helyszínei, attrakciói e nélkül nem jöhettek volna létre.
– Említette a holding méreteit. Ez esetben más arányokban ugyan, de nem fenyeget ugyanaz a vízfejűség, mint amiről a főváros kapcsán beszélt?
– Nem, ha az embernek van egy jó csapata, amelynek tagjai megfelelő tudással, érzékenységgel és szellemi szabadsággal rendelkeznek. Ha van bennük egyfajta „missziós tudat”, amely ehhez a feladathoz elengedhetetlen. Ha nem hiányzik az a kreativitás, amelyre a 14. században élt, egyetemet alapító Vilmos püspök vagy éppen Zsolnay Vilmos példája tanít. Szükséges – és szerencsére működik is – az a városvezetés, amely biztosítja ennek a kincsnek jelenét, jövőjét. Természetesen vannak vitáink a várossal, de ezek finanszírozási, üzemeltetési pontokat érintenek. A hatékony városmarketing működésében is alapvető szereplők vagyunk. Buta luxus lenne az ellenségeskedés, a cél világos és egyértelmű, a megvalósítás alapfeltétele a városi kulturális cégek, intézmények, a püspökség és az egyetem összefogása. A „kultúra városának” – és ezen belül a ZSÖK-nek – fontos, középtávú, nemzeti feladata is körvonalazódik. Belekezdtünk egy olyan dél-európai kulturális híd megvalósításába, amely lehetőséget teremt a gazdasági lehetőségek feltérképezésében, a kapcsolatok fejlesztésére.
– 25. alkalommal rendezik meg nyáron a Művészetek Völgyét Kapolcson, amely az elmúlt években komoly változásokon ment keresztül. Mi várható idén, csatlakoznak-e újra a környékbeli települések?
– A tavalyi évben megfiatalodott a fesztivál menedzsmentje. Kapolcs történelmi örökségeit mindenféleképpen meg kell őrizni, ám a fesztivál folyamatos megújulása elkerülhetetlen. Már tavaly nyitott a „völgykapu” a fiatal generáció felé, nemcsak a zenében, de startupos és innovatív programok bevonásával is. A fesztivál nem vesztett a népszerűségéből, a 140 ezres látogatottság magáért beszél. Ami a fesztivál bővítését illeti, reményeink szerint idővel újra csatlakozhat Taliándörögd és Vigántpetend. Hogy milyen mértékben, az kizárólag pénzkérdés.
– Az elmúlt években a programok művészek által vezetett udvarokban kaptak helyet, idén is marad ez a rendszer, vagy visszatérnek a fesztivál legendás helyszínei?
– Az „udvarosok” szisztéma megmarad. Ezek a hagyományos porták adják a völgyfesztivál különleges arculatát. Nagy helyszíneket nem akarunk visszahozni, kivéve a taliándörögdi Klastromot, amely néhány éve emblematikus helyszíne volt a fesztiválnak. Jelen pillanatban a falunak egy nagyon fontos feladatot kell megoldania, ugyanis az ősz folyamán két súlyos árvizünk is volt Kapolcson. A sors iróniája, hogy majdnem két évtizedig küzdöttünk a patakunkból eltűnt vízért, aztán az idén két olyan áradás szakadt a nyakunkba, amely majdnem tönkrevágta a falut. Fel kell készülnünk tehát a szélsőséges időjárásra is. De ezzel együtt is nagyon pozitívan látom a jövőt.
