Az este folyamán a kérdezők arról is hosszasan faggatták a két zenészt, hogy miként is tudtak egyensúlyozni a gagyibb, közönségkedvenc számok és a mélyebb mondanivalójú, tartalmasabb szerzemények előadása között. A két zenész elmesélte, hogy akkoriban bevett gyakorlat volt, hogy a zenekar az első 60 percben a könnyedebb számaikból vagy a feldolgozásokból adott elő, majd a második felében a koncertnek már az igazi rajongóknak kedveztek. Nagy Feró ezzel kapcsolatban felidézte egy emlékét, amikor Szolnokon bőrdzsekis rockrajongóknak játszottak két világháború közötti táncdalokat, és azok egy idő után azokra is ugyanúgy beindultak.
Poós Zoltán a közönséget kérdezi
Fotó: Nagy Béla
A beszélgetés során még felmerült az is, hogyan igyekezett zsarolni és megosztani a hatalom a magyar rockszakmát. Ebből a szempontból kiemelt jelentősége volt az 1981-es KISZ-tanácskozásnak, ahol többek között Bródy János igyekezett az alternatív zenekarok elleni támadást azzal kivédeni, hogy azok amúgy is csak amatőrök.
Felmerült továbbá, hogy mitől sikerül a lemezek dizájnja olyan legendásra. Ezen a ponton emlékeztek meg a néhány éve elhunyt zenész-képzőművészről, Bernáth/y Sándorról, aki zseniálisan ráérzett a korai Bikini zenéjéhez illő arculatra, viszont elviselhetetlen alak volt, a zenekar gitárosát például azzal sértette vérig, hogy csámcsogásnak nevezte, amit az a hangszerével művelt.
Nagy Feró még azt is felidézte, a legendás István, a király bemutató után bemutatták az akkori belügyminiszternek, Horváth Istvánnak, amitől megfagyott a levegő, hiszen az énekes még akkoriban is partvonalra volt szorítva. Nagy Feró azzal súlyosbította a helyzetet, hogy a kézfogás után rögtön azt kérdezte a nagy embertől, hogy miért is nincs neki még mindig útlevele. A politikus jól reagált, amit az is tanúsít, hogy nemsokára meg is kapta a dokumentumot Nagy Feró.
Szelfi
Fotó: Nagy Béla
Jóízű, izgalmas és tanulságos este volt, sok ilyet kívánhat a magyar rock minden egykori híve, és a múlt iránt érdeklődő jövőbeni csibészek is.




