Igazolása ügyében a Népbírósághoz fellebbezett. A Gerenday-tanács tárgyalta az ügyet 1945 szeptemberében. A tárgyalóterem zsúfolásig megtelt, eljött Bajor Gizi, Dayka Margit, Tolnay Klári, Somlay Artúr és Sárdy János is.
A Színészek Szabad Szakszervezete fényképekkel is támogatta határozatát. Előkerültek olyan fotók, amelyeken Turay Ida tényleg Dövényi Nagy Lajos antiszemita újságíró mellett ül a Negresco kávéházban. (Dövényit a háború alatti tevékenységéért, írásaiért halálra ítélte a Népbíróság, a köztársasági elnök kegyelemből életfogytiglanra változtatta az ítéletet.) Turay továbbra is tagadta, hogy ismeri, azt vallotta, véletlenül kerültek közös asztalhoz.
Murátiról és férjéről, Vaszary Jánosról is kellett beszélnie. „Mondtam már, hogy én a politikában járatlan voltam, nemigen tudtam megítélni Lili érzelmeit, mert mi színházról, filmről, divatról fecsegtünk leginkább.”
Stella Adorján, Faragó Baba és Fényes Szabolcs mentő vallomást tett az ügyben. Fényes részletesen elmesélte rejtőzködésüket az operettszínház pincéjében, és hogy nagymértékben a színésznőnek köszönhető, hogy a férje életben maradt. A Szálasi-korszak üldözöttje, az új rendszer egyik kedvence, Várkonyi Zoltán írásban tett nyilatkozatot a színésznő mellett. Előadta, hogy amikor a Madách Színházban együtt dolgozott Turay Idával, nem tapasztalta, hogy jobboldali magatartást tanúsított volna, „mind politikailag, mind emberileg a legtisztességesebben viselkedett”.
Az utolsó szó jogán Turay ismételten arra hivatkozott, hogy húsz éve színésznő, soha nem érdekelte a politika. A férjét akarta megmenteni, önhibáján kívül került olyan körülmények közé, amiért felelősségre akarják vonni. A Népbíróság az igazolóbizottság határozatát megváltoztatta, Turay Ida életre szóló eltiltását egy évre mérsékelte.
Pár nap múlva Várkonyi Zoltán, a Művész Színház új igazgatója kereste fel. Szerepet hozott neki. Biztosította, hogy ha letelik az eltiltása, várja a színházában. Aztán a filmgyár is visszafogadta. Szórványosan jöttek még támadások, a színészszakszervezet 1947-ben megvádolta, hogy Sárdy Jánossal együtt ellopták a színháznak kiutalt szenet, de hamar lecsillapodtak a kedélyek. Legalábbis úgy tűnt.
Békeffi István ezalatt bejárt új munkahelyére, a Ludas Matyi szerkesztőségébe. A vicclapba, ahol gusztustalan karikatúrákat közöltek a nép ellenségeiről, Fedákról, Kiss Ferencről, Szeleczkyről, Págerről, Murátiról, de még Kiss Manyiról is. Turay Ida valahogy kimaradt a szórásból – talán ehhez a férjének is volt köze. A Fényszóró című új művészeti hetilapnak is dolgozott, ahol harcot hirdettek a sztárkultusz ellen, és gúnyos hangnemben emlegették a letűnt idők filmjeit és sztárjait. És ontotta az újabb darabokat. Ő írta a háború utáni első magyar film, A tanítónő forgatókönyvét. Legnagyobb sikere az 1946-os Janika című vígjáték volt, Turay Idával a címszerepben.
1947-ben is írt egy filmet, A könnyű múzsát, amiben szintén felesége volt a főszereplő. Ezt azonban nem mutatták be. Habkönnyű, ártatlan, politikamentes vígjáték volt, fülbemászó dalbetétekkel. Akár a Horthy-korszakban is készülhetett volna. Játszott benne sok régi sztár, Latabár, Gózon, Sárdy, Mezey Mária, Szörényi Éva és Rajnai Gábor. Mezeyn kicsit sok a bunda, és szobalányt tart, Turaynak pedig az egyik jelenetben kivehető a melle. És közben Pesten szól a dzsessz. Ez már kicsit sok volt ’47-ben. Az ÁVH a premier előtt elkobozta a film kópiáit.
Aztán jött a fordulat éve. 1949-ben a színházakat államosították. A polgári színésznők, a letűnt világ sztárjai nem kerülhettek komoly színházhoz. Turay Idát a Kamara Varietéhez osztották be. „Kabarétréfákban játszottam, az első műsor címe – Nem félünk a nívótól – önmagában kabarétréfa volt. Fel kellett lépnünk a Ligetben is egy nonstop varietében, ahol a kikiáltó ezt harsogta: Itt lép fel Turay Ida, aki megnevetteti még a holtakat is! Tessék tessék! Ez megalázó, csúnya volt. Csak az vigasztalt, hogy remek társaságba kerültem. Mezey Mária, Sennyei Vera, Komlós Vili, Latabár Kálmán. Minket amolyan büntetőtáborba küldtek oda.”
Békeffi továbbra is ünnepelt szerzőnek számított. Kellér Dezsővel átdolgozta a Csárdáskirálynő szövegkönyvét, a Mágnás Miskából pedig az elvárásoknak megfelelő osztályharcos operettet csinált, ütődött, tökhülye grófokkal, kleptomániás arisztokrata nagymamával – ez utóbbit Gobbi Hilda játszotta a filmváltozatban. 1950-ben még József Attila-díjat is kapott a Dalolva szép az élet című filmért. De ez sem volt elég, hogy útlevélhez jussanak. Turay Ida 1953-ban nem mehetett ki Milánóba, apja temetésére.
Két év múlva viszont ott volt Fedák Sári búcsúztatásán. Turay és férje rajongott a primadonnáért. Amikor a börtönből Nyáregyházára került, ott is próbáltak segíteni neki. Ami nem volt egyszerű, mert Fedák a szegénységben is büszke, gőgös nagyasszony maradt, nem fogadott el könyöradományt senkitől. Békeffi pamutot vitt neki, és rábírta, hogy kötögessen kesztyűket, pulóvereket, amit ő majd elad Pesten. És küldi a pénzt. Így is lett. Persze nem adtak el egy kesztyűt sem. Elajándékoztak párat, a többi gyűlt a szekrényben. Békeffi színházi fejeseknél is kilincselt, hogy Fedák visszatérhessen a színpadra.
Turay 1956 nyarán újra találkozott régi partnerével, a 11 év után hazatért Páger Antallal: „A Gellért étteremben üldögéltünk a férjemmel, amikor Téni belépett az ajtón. Pillanatokon belül megfagyott a levegő. Ekkor felálltam, odamentem hozzá, megcsókoltam, és azt mondtam: Isten hozott itthon! Az étterem vendégei tapssal nyugtázták a gesztust. Ettől aztán felengedett a hangulat, és köztünk felújult a régi barátság.”
A forradalom idején is a Gellért Szállóban laktak. És akárcsak Páger, ők sem hagyták el az épületet. Megvárták, mi történik.
Békeffi gyakran mondogatta, egy olyan országban szeretne élni, ami már kész van. Külföldön, főleg Olaszországban és az NSZK-ban nem illették becsmérlő jelzővel a háború előtti könnyed vígjátékait. Sőt, pont ilyeneket vártak tőle. 1957-ben már volt útlevelük, legálisan hagyhatták el Magyarországot. A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak sikere el is döntötte a sorsukat. A bécsi forgatás után már nem jöttek haza, Zürichbe költöztek. Békeffi a nyugatnémet filmiparnak dolgozott, élete legjobb formájában volt. Turay Ida szinte egyáltalán nem lépett fel. Frau Békeffi volt az új szerepe. 18 évig voltak távol Magyarországtól, Bécsben, Baden-Badenben, Madridban, Asconában és Münchenben is éltek. Erich Kästner, Friedrich Dürrenmatt és Erich Maria Remarque is a társaságukba tartozott.
1971-ben jöttek haza, amikor Turay már elmúlt hatvan. Megint Várkonyi kínálta meg egy szereppel, ezúttal a Vígszínházban. Aztán szép lassan megtalálta a tévé, a film és a rádió is. 1976-ban az operettszínház musicalt csinált a Bozzi úrból Latinovits Zoltánnal a főszerepben, hatalmas sikerrel. Békeffi István itt hajolt meg életében utoljára színpadon. 1977. június 9-én a Fészekben üldögéltek Turayék Kellér Dezső és Fényes Szabolcs társaságában. Békeffi István kicsit rosszul érezte magát.
Elköszöntek a többiektől, hazafelé indultak. A Fészek előtt, az autójuknál esett össze. A kiérkező mentő már csak a halál beálltát tudta megállapítani.
Turay Ida még húsz évet élt. Játszott a Thália Színházban, szerepelt a Te rongyos élet, a Szeleburdi vakáció és a Házasság szabadnappal című filmekben, a Különös házasság és a Patika című tévésorozatokban. 1987-ben érdemes művész lett, nyolc év múlva megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét. Az 1997-ben bemutatott Irány Kalifornia című drámában játszott utoljára a vásznon. Ebben az évben halt meg, 90 éves korában.
Következik: A méltóságos úr – Kiss Ferenc története