Keresztet állítottak a bombázás emlékére

Keresztet állítottak hétfőn az érsekújvári (Nové Zámky) Szent József-temetőben azon több ezer ember emlékére, akik a várost a II. világháború végén ért bombázásoknak estek áldozatul.

WA
2011. 10. 31. 20:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ünnepi ökumenikus szentmisét Durco Zoltán esperes celebrálta, aki 2010 februárjától a nyitrai egyházmegye magyar anyanyelvű híveinek lelki gondozásáért felelős püspöki helynök. Megjelent Pischinger Géza, Érsekújvár polgármestere is.

A keresztet annak a tömegsírnak a helyén állították fel, ahová a világháború névtelen és nem azonosított áldozatait temették el – közölte az érsekújvári városi hivatal. Ebből az alkalomból fényképkiállítás is nyílt, amely korabeli felvételeken mutatja be a tragédiát.

A második világháborúban, amikor Érsekújvár újra Magyarországhoz tartozott (1938–1945), a felvidéki, a mai szlovákiai városok közül ezt a települést érték a legnagyobb bombatámadások. Az angol és az amerikai légierő 1944 októberében és 1945 márciusában három alkalommal bombázta a várost, amely abban az időben katonai szempontból rendkívüli fontossággal bírt, mert hatalmas, stratégiai jelentőségű vasútállomása volt. A szőnyegbombázások során azonban nemcsak a vasútállomás és környéke, hanem maga a város is elpusztult, gyakorlatilag az összes műemlékével együtt.

Az áldozatok számát – a város és környékének lakói, szovjet hadifoglyok, magyar és német katonák, ismeretlen utasok – mintegy 4000-re becsülik. Több mint 6000 ember fedél nélkül maradt. A mai Érsekújvárt a háború után gyakorlatilag a romokból építették újjá.

A II. világháború végén a magyar lakosság aránya a dél-szlovákiai város összlakosságának (14 ezer) mintegy 75-80 százalékát tette ki. A mai több mint 40 ezer lakosú városban a magyar lakosság aránya már csak 30 százalék körül mozog.

Az elmúlt években a bombázások áldozatairól való megemlékezéseket, évfordulókat a szlovák nacionalista és szélsőséges erők időnként magyarellenes provokációkra is kihasználták.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.