Tőkés: Ez sértés minden magyarra nézve

„Mutatja azt a hatalmi gőgöt, amely mára teljességgel elhomályosítja az RMDSZ vezetőinek szemét.”

TK
2012. 04. 27. 14:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az EP-képviselő az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke emberségében, magyarságában sértette meg a Kolozs megyei magyarokat, amikor akként érvelt, hogy „a tulipánra szükség van, mert azt az emberek megszokták, és többségük amúgy sem tud olvasni”.

Tőkés László úgy vélte, hogy ez sértés minden magyarra nézve. „Mutatja azt a hatalmi gőgöt, amely mára teljességgel elhomályosítja az RMDSZ vezetőinek szemét” – fogalmazott a volt püspök. Azt is megjegyezte, ismeri Máté András Leventét, és tudja, talán sohasem mondott volna ilyent, ha nem ez a magatartás lenne megszokott az RMDSZ vezetői körében.

Megjegyezte, azt is tudja, hogy az RMDSZ-ben is vannak józan hangok, józan és tisztességes emberek. „Olyanok, mint mi, akik nem le, hanem felnézünk a magyar közösség minden tagjára, azokra, akik megőrzik kultúránkat, nyelvünket, közösségünket, akik nap mint nap dolgoznak családjaik boldogulása érdekében” – ecsetelte Tőkés.

Mint hozzátette, szeretné, ha a Kolozs megyei magyarok tudnák, hogy mindazok, akik Erdélyben, a Székelyföldön vagy a Partiumban élnek tisztességben, becsületben, meg fogják védeni őket a megaláztatástól, „akkor is, ha azt éppen az RMDSZ-től kell is elszenvedniük”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.