Farkas Iván, az MKP gazdasági alelnöke szerdai nyilatkozatában elmondta: kétségbe vonhatónak tartja a kormány őszinteségét, mivel míg az az egyik oldalon a régiók közt tapasztalható különbségeket a legkomolyabb problémák között említi, másrészt viszont csupán a kormányprogram legutolsó fejezetében taglalja a régiófejlesztést. „A hátrányos helyzetű régiók gondjainak megoldását valójában a kormány nem is gondolja komolyan, vagy ha igen, akkor ez számára a legkevésbé fontos terület” – mutatott rá Farkas Iván.
Az MKP szerint a pénteken nyilvánosságra hozott kormányprogramban egyetlen – a regionális különbségek enyhítését célzó – konkrét eszköz kerül említésre, ez pedig a Pozsonyt Kassával összekötő autópálya építésének a befejezése. „A D1-es autópálya azonban északon halad, vagyis Dél-Szlovákia leszakadó, hátrányos helyzetű térségeinek fejlesztéséről ez a kormány is megfeledkezett” – mondta el a kormány tervei kapcsán Farkas Iván. Rámutatott: fájó pont, hogy a kormányprogramból kimaradt az R2-es és R7-es déli gyorsforgalmi utak megépítésének terve, mint ahogy több más – a déli régiók felzárkóztatását célzó – konkrét elképzelés is.
Farkas Iván a kormányprogram infrastrukturális fejlesztéseket érintő terveivel összefüggésben elmondta: az MKP számára elfogadhatatlan a vasúti szárnyvonalak megszüntetését célzó bármilyen elképzelés is, mert ez az egyébként is hátrányos helyzetben lévő déli régiók számára a leszakadás újabb – a munkanélküliség növekedésével és a régióból való elvándorlással járó – fokozatát jelenthetné. „A további leépítés helyett inkább a regionális vasúti személyszállítás megyei önkormányzatok hatáskörébe való átruházását tartjuk elképzelhetőnek” – jegyezte meg Farkas Iván. Rámutatott: Robert Fico első kormányának tervei még egy ilyen elképzelés megvalósítását irányozták elő 2013-tól.
Robert Fico kabinetjének munkahelyteremtő tervei az MKP szerint ugyan tartalmaznak jó elképzeléseket, ám kérdéses, hogy azok gyakorlati hozadékai elérik-e a leginkább rászoruló régiókat. „Értékeljük, hogy a munkahelyteremtő beruházások állami ösztönzésénél csökkenteni akarja a kormány a beruházások alsó határértékét, de hiányoljuk, hogy az állami ösztönzést nem a kimagasló munkanélküliséggel sújtott járásokban valósítják meg” – mondta el Farkas Iván. Hozzáfűzte: sok esetben még a járások területén belül is nagy különbségek tapasztalhatók, ezért a munkahelyteremtés állami ösztönzését kistérségi szinten kellene megvizsgálni és megvalósítani. A kormány elképzelése viszont csupán a kis- és közepes vállalkozók támogatásánál veszi figyelembe a regionális elvet – mutatott rá.
„Mindent egybevetve a kormányprogramban hiányoljuk a gazdasági növekedés elérésének konkrét eszközeit csakúgy, mint a munkahelyteremtés és a régiók között egyre mélyülő különbségek csökkentésének konkrét elképzeléseit” – összegezte a Magyar Koalíció Pártjának alelnöke.

Orbán Viktor: Győzike ide kevés lesz, indulnak a sajtóperek!