A beregszászi református templomban elmondott ünnepi köszöntőjében Semjén hangsúlyozta: a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a Kárpát-medencei magyar nyelvű oktatás fellegvára, amelynek vezetői és tanárai évtizedek óta küldetést teljesítenek azzal, hogy szülőföldjükön oktatják anyanyelvükön a kárpátaljai magyarok nemzedékeit. Ennek a jelentőségét növeli, hogy – mint azt tudományos kutatások sora bizonyítja – az anyanyelven megszerzett ismeretek használhatók a legbiztosabban – tette hozzá.
A magyar kormány üdvözli, hogy a Magyar Közösség Pártja, a Most-Híd párt és a felvidéki magyar civil szervezeteket tömörítő Szlovákiai Magyarok Kerekasztala közösen elfogadta A szlovákiai magyarok megmaradásának és fejlődésének alapfeltételei című dokumentumot, mely azt bizonyítja, hogy alapvető, nemzeti fontosságú kérdésekben képesek közös álláspont kialakítására a magyarság ügyét felvállaló érdek-képviseleti szervezetek. A kormány üdvözli a megállapodás tartalmát azért is, mert ez a dokumentum valóban tartalmazza azokat a legfontosabb értékeket, feltételeket és eszközöket, amelyek a felvidéki magyarság megmaradása és megerősödése szempontjából alapvetőek.
„Bízunk abban, hogy a dokumentum szlovák részről kedvező fogadtatásra talál, az aláíró érdek-képviseleti szervezetek a jövőben következetesen fellépnek a benne foglaltak eléréséért. A magyar kormány kifejezi együttműködési készségét az elfogadott célkitűzések megvalósítása érdekében” – olvasható a Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár által jegyzett közleményben.
A magyar nyelvnek helye van Kárpátalján
A politikus rámutatott: Magyarország kormánya üdvözli az ukrán parlament által nemrég elfogadott nyelvtörvényt, és figyelemmel kíséri annak napi gyakorlatba történő ültetését. A kárpátaljai magyar közösség elemi érdeke és alapvető emberi s immár törvény adta joga, hogy a magyar nyelv regionális státusra emelkedjen Kárpátalján – emlékeztetett, megjegyezve, hogy bízik abban: az ukrán állam és a különböző szintű helyi önkormányzatok nemcsak részleges döntéseket hoznak, hanem biztosítják, hogy a magyar nyelv teljes jogú regionális státussal rendelkezzen azokban a közigazgatási egységekben, ahol a magyarok aránya meghaladja a tíz százalékot.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!