Mégis regionális nyelv lett a magyar

Részlegesen regionális státust kapott a magyar nyelv a Beregszászi járásban, a KMKSZ javaslatát elvetették.

KA
2012. 09. 18. 16:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A döntés értelmében a jövőben a járási tanács határozatait mind a testület internetes honlapján, mind az újságjában két nyelven, ukránul és magyarul teszik közzé. A magyar nyelvet is használják majd az önkormányzati ügyintézésben, konferenciákon, gyűléseken, és magyarul is közzéteszik a hivatalos közleményeket – adta hírül az Ua-reporter ungvári hírportál. A Beregszászi járásban az ukrán mellett magyarul készülnek majd a hivatalos nyomtatványok, űrlapok, pecsétek, feliratok. A 2001-es ukrajnai népszámlálás adatai szerint a Beregszászi járás 54 ezer főt kitevő lakosságának 76 százaléka magyar nemzetiségű.

Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke, Beregszász polgármestere – akit a Karpatnews.in.ua kárpátaljai hírportál idézett – történelminek nevezte a járási tanács döntését, amelyet a jelen lévő 52 képviselő közül 45 szavazott meg. A politikus hangsúlyozta, Beregszász azzal, hogy 2012. szeptember 7-én elkezdte az ukrán nyelvtörvény alkalmazását a város területén, nagy lépést tett a magyar kisebbség jogainak alkalmazása felé. A járási tanács döntése azonban – tette hozzá – összehasonlíthatatlanul nagyobb jelentőséggel bír a kárpátaljai magyarság jogainak bővítését illetően.

Korábban a Kárpátalja megyei tanács ügyvezető elnöke azt mondta, a képviselő-testület hatásköre nem terjed ki arra, hogy hivatalosan is regionális nyelvvé nyilvánítsa a magyart Kárpátalján, amint azt a helyi magyarság a nemrég hatályba lépett ukrán nyelvtörvény alapján elvárná.

Az Ukrajnában élő kisebbségek számára előnyös új nyelvtörvény lehetővé teszi, hogy egy adott közigazgatási egységen belül a  kisebbségek hivatalosan is használhassák anyanyelvüket, ha arányuk  eléri a 10 százalékot.

Mint arról az mno.hu korábban beszámolt a KMKSZ szerint a beregszászi városi tanács (közgyűlés) szeptember 7-ei ülésén nem szavazta meg a magyar nyelv regionális státusra emelését a város területén, a testület mindössze a magyar nyelv helyi szintű alkalmazásának bővítéséről döntött.

Augusztusban az is eldőlt, hogy a kormányzó Régiók Pártjának választási listájának 74. helyén indul az október 28-ai ukrajnai parlamenti választáson Gajdos István, aki azonnal cáfolta, hogy eladná a magyar érdekeket. A politikus a 2002-es választásokon „trükkök százaival” jutott a kijevi törvényhozásba, majd az akkori MSZP–SZDSZ kormány mindent megtett, hogy kárpátaljai riválisait ellehetetlenítse.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.