A magyar oktatói igények rendezését az intézményen belüli román–magyar konfliktust rendező tavaly szeptemberi megállapodás rögzítette. E szerint a magyar rektorhelyettes hivatott dönteni a magyar tagozaton meghirdetendő állásokról, és a magyarokat megillető tanársegédi állásokra csakis magyarul tudó oktatókat lehet alkalmazni.
Szilágyi Tibor, a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes az MTI-nek elmondta, valóban csak részben teljesült a megegyezés, és az is csak feszült belső viták eredményeként. Ugyanakkor hozzátette, mindvégig tapasztalta, hogy az egyetem vezetése szeretné elkerülni a konfliktus kiéleződését a tagozatok között. A rektorhelyettes szerint csak a versenyvizsgák lejártával derül ki, hogy megfelelő magyar nyelvtudású oktatókat alkalmaznak-e a tagozat által igényelt állásokra.
Várakozó álláspont
A rektorhelyettes elmondta: a 37 meghirdetett, meghatározatlan időre szóló tanári állásból 15-öt igényelt a magyar tagozat, a meghatározott időre meghirdetett 50 tanársegédi állásból 17-re számítanak. Utóbbiak esetében az egyetem vezetése elutasította a magyar nyelvi kompetenciák megkövetelését, arra hivatkozva hogy az egyetemen a román a gyakorlati oktatás nyelve.
„Egyelőre várakozó állásponton vagyunk, és reméljük, hogy az elképzeléseink szerint alakul a most meghirdetett állások betöltése, de elvi szempontból nincsenek rendben a dolgok. Ha a tanszékvezető joga eldönteni, hogy szükséges vagy sem egy állás meghirdetése, akkor egy tőlünk független tényezőnek vétójoga van a mi kéréseinkkel szemben. Ezért fontos, hogy jöjjenek létre a magyar főtanszékek, és az álláskeretben minden állásnál, a tanársegédekénél is, jelenjen meg, hogy melyik tagozathoz tartozik” – nyilatkozott a Szilágyi Tibor.
A MOGYE-n 2011-ben alakult ki éles konfliktus az egyetem román vezetése és magyar tagozata között amiatt, hogy a vezetés az intézményi autonómiára hivatkozva nem volt hajlandó életbe léptetni a 2011-ben hatályba lépett oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait. A konfliktus rendezésének kísérlete 2012 májusában a jobboldali Ungureanu-kormány bukásához vezetett.