Harrach Péter, a magyarországi térség országgyűlési képviselője a Pest megyei Ipolydamásdon csütörtökön az új Ipoly-híd építése körül kialakult „patthelyzet” kapcsán tartott sajtótájékoztatón közölte: csatlakozik a 16, Szob környéki magyar, illetve a 23 érintett szlovák polgármester aláírásával nyomatékosított petícióhoz annak érdekében, hogy a Nyitra megyei közgyűlés megváltoztassa döntését. „A kérést nyomatékkal továbbítom az illetékeseknek” – ígérte.
A politikus egyrészt azzal magyarázta „értetlenségét”, hogy kormányközi megállapodás rendelkezik a két település között létesülő hídról, másrészt azzal, hogy az esetleges végleges visszalépés számos gazdasági és egyéb előnytől foszt meg több tízezer embert, miközben elvész a már odaítélt uniós támogatás is (2012. októberében Pilisszentkereszten Robert Fico és Orbán Viktor miniszterelnökök egyezett meg a hídról, méltatva annak fontosságát).
A sajtótájékoztatón – melyen a helyi polgármester és a szobi járás településvezetői mellett több, a projektben érintett szakember, illetve a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának alelnöke, az Ipoly Unió elnöke és a petíciót jegyző Ister-Granum területi együttműködési csoportosulás képviselője is részt vett – az előzményekről is részletesen beszámoltak.
A két települést 2000-ig összekötő Barátság híd újjáépítése régi igény. Egy három elemből álló projekt tervei között szerepelt még egy Vámosmikola és Ipolypásztó közötti híd létesítése, valamint egy Tésa és Ipolyvisk közötti bekötőút megépítése. A projektre – 85 százalékos támogatottsággal – körülbelül 10 millió eurós pályázati pénzt sikerült szerezni, és az Ipolydamásdnál létesülő híd tekintetében a jogerős építési engedély, valamint a Nyitra megyei közgyűlés partnerségi támogatása is rendelkezésre állt.
Bár időközben a műszaki tartalom megváltozása miatt módosítani kellett a terveken, s némileg nőtt a magyar felet terhelő költség is, érthetetlen, hogy a Nyitra megyei közgyűlés „meggondolta magát”, arra hivatkozva: 2013-ban már úgysem épülhet meg a híd – fejtegette a sajtótájékoztatón Farkas István, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának alelnöke.