Székely zászló: a kulcs a románok kezében van

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A romániai magyarságnak jogában áll használnia szimbólumait, ezért Magyarország támogatja a székely zászló használatát – közölte a Külügyminisztérium.

MD
2013. 02. 06. 17:39

Ponta valamit félreért

Németh Zsolt külügyi államtitkár a Fidesz–KDNP gyulai frakcióülésének helyszínén újságíróknak azt mondta, Victor Ponta román miniszterelnök „valamit félreért”, amikor a székelyzászló-használat ügyével összefüggésben úgy nyilatkozik, Románia nem tűri el, hogy kioktassák. „Európában, amit a törvény nem tilt, azt lehet. Romániában nem tiltja semmilyen törvény a székely zászló használatát. Ilyen értelemben az európai normákat, a jogállami normákat – attól függetlenül, hogy a román miniszterelnök mit tűr és mit nem – biztosítani kell” – nyilatkozta.

Az államtitkár szólt arról is, nagyon örül annak, hogy Romániában most már jobban odafigyelnek a székely zászló ügyére. Ez volt a szándéka a budafoki önkormányzatnak is, amikor úgy döntött, kitűzi a székely zászlót és kezdeményezi, hogy más helyhatóságok is így tegyenek – fűzte hozzá.

A székelyeknek joguk van ahhoz, hogy használják a székely zászlót – mondta Németh Zsolt, aki bízik abban, hogy a román kormány megérti, ezt lehetővé kell tenni, biztosítani kell a feltételeket. Megerősítette: Magyarország támogatja a székelyeket ebben az erőfeszítésükben, hiszen a székelyek is magyarok, ugyanakkor a problémát Romániának kell megoldania.

A székely zászló nem sérti a román állam érdekeit

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerdán elmondta, hogy az olyan nemzeti kisebbségi jelképek, mint a székely zászló, nem sértik sem a román állam érdekeit, sem a román lakosságét, senkit nem ér hátrány amiatt, hogy ezeket a jelképeket a „jóérzés határain belül” használják Románia egyik régiójában. Az RMDSZ elnöke nyugalomra intette a feleket, és leszögezte, hogy párbeszéd útján kell rendezni a székely zászló kérdését is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.