„Az IICCMER az utóbbi hónapokban a kommunista börtönök pribékjeinek azonosítására összpontosította energiáit. 35 olyan személy került a látókörünkbe, akik gyilkossággal gyanúsíthatók” – nyilatkozta Andrei Muraru, a kormányzati kutatóintézet igazgatója. Az idős korú, 81 és 99 év közötti gyanúsítottak az intézet szerint 1950 és 1964 között a kommunista elnyomógépezetben, börtönökben, kényszermunka-táborokban tevékenykedtek.
A szervezetnek sikerült felkutatnia személyazonossági adataikat és jelenlegi lakcímüket. Az intézet közlése szerint valamennyiüket szándékos emberöléssel, illetve népirtással gyanúsítják és a róluk feltárt adatokat a következő hetekben átadják az ügyészségnek.
Adriana Niculescu, az IICCMER szóvivője az MTI érdeklődésére közölte: az intézet nem először tesz feljelentést a kommunista rendszer elnyomógépezetét működtető és irányító személyek ellen, de még egyetlen ügyben sem emelt vádat az ügyészség az intézet által meggyanúsított személyek ellen.
A szóvivő által az MTI rendelkezésére bocsátott kimutatásból kiderül, hogy 2006 és 2008 között hat esetben fordult az intézet az ügyészséghez ismert kommunistaellenes ellenállók kínvallatóinak, a Szabad Európa Rádió román szerkesztősége elleni merénylet elkövetőinek, Magyarországra szökött személyek kiskorú testvéreit bántalmazó csíkszeredai börtönőrök bíróság elé állítását kérve, de az ügyészség – többnyire a tettek elévülésére hivatkozva – nem indította el a bűnvádi eljárást.