A szlovákiai magyar nő elmondása szerint 2006 nyarán két ismeretlen verte meg, amiért magyarul beszélt, ruhájára pedig azt írták, hogy a magyaroknak a Duna túloldalán a helyük, és Szlovákia legyen mentes a férgektől. Ebben az ügyben az eljárást nem egészen három héttel később gyanúsítás és vádemelési javaslat nélkül lezárták. Robert Fico – aki akkor is szlovák kormányfő volt – pedig azt mondta, hogy egy vizsgát letenni képtelen magyar diáklány fantazmagóriája az egész eset, a támadás nem történt meg.
A miniszterelnökhöz hasonlóan nyilatkozott a belügyminiszter és a rendőrfőkapitány is. Malina Hedvig pár hónappal később már gyanúsított, majd vádlott lett, a hatóságok félrevezetésével és hamis tanúzással vádolták. Az eljárásban az ügyészség Malina Hedvig 2006-os elmeállapotát is pszichiátriai vizsgálatokkal akarja megállapíttatni, holott egy szakértői csoport szerint ez így nem lehetséges, csak az akkori orvosi feljegyzések és leletek alapján. A szakértők aggodalmuknak adtak hangot, hogy az ügy a tudománnyal való visszaélés gyanúját ébreszti bennük, egy ilyen vizsgálat pedig „indokolatlan és etikátlan”, sőt akár ártalmas is lehetne. Az ügyben ítélkező szlovák törvényszék azt írta elő Malina Hedvignek, hogy működjön együtt a hatóságokkal a vizsgálatban. Ennek értelmében április 30-án kell megjelennie a pszichiátrián.
A meghallgatást szervező Bauer Edit, aki a szlovákiai Magyar Közösség Pártját képviseli az EP-ben, angolul elmondott bevezetőjében úgy fogalmazott, hogy nem áll távol az igazságtól az, akit a szovjet idők gyakorlatára emlékeztet az eljárás. A szlovákiai magyar politikus szerint ami történik, az „egy fiatal kétgyermekes anya emberi jogainak felháborító lábbal tiprása”.
Branislav Jurga, Malina Hedvig ügyvédje ismertette a 2006. augusztus 25., a támadás napja óta eltelt időben történteket, majd rámutatott, hogy bár ügyfelét hamis tanúzással és a hatóságok félrevezetésével vádolják, vagyis azzal, hogy hazudott, az elmúlt években sehonnan nem kaptak választ arra, hogy állításaiból a vád szerint pontosan mi nem volt igaz.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!