Malina Hedvig-ügy: „alaptalan az ügyészség vádja”

Közleményben szólította fel a szlovák legfőbb ügyészséget a Malina-Zák Hedvig ellen hamis tanúzás vádjával indult eljárás leállítására a Szlovákiai Helsinki Bizottság hétfőn.

2013. 04. 29. 12:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szervezet az MTI-nek hétfőn eljuttatott állásfoglalása szerint részint nem elégséges mértékű az az erőfeszítés, amelyet a szlovák hatóságok a Malina Hedvig elleni támadás ügyének kivizsgálásáért tesznek. A hatóságok mindenáron bizonyítani igyekszenek a felvidéki magyar asszony ellen hamis tanúzás miatt felhozott vádakat, anélkül hogy egyértelműen meghatároznák, mi is az alapja ennek a vádnak, azaz vallomásának mely részében hazudott szerintük a 2006-ban megvert fiatal nő.

A szlovák hatóságok által a két esetben kifejtett erőfeszítések között óriási aránytalanság figyelhető meg – állapítja meg a közleményben Petőcz Kálmán, a Szlovákiai Helsinki Bizottság elnöke. A szervezet álláspontja szerint okkal feltételezhető, hogy amennyiben a szlovák hatóságok az eddigihez hasonló lépéseket tesznek Hedvig ügyében, az az emberi jogok európai egyezményének megsértéséhez vezethet. Az ügy egyedüli igazságos lezárásának azt tartanák, ha a szlovák legfelsőbb ügyészség leállítaná a Malina-Zák Hedvig ellen folyamatban lévő eljárást.

A Szlovákiai Helsinki Bizottság ezzel összefüggésben nyugtalanítónak tartja azt a lépést is, hogy Malina-Zák Hedviget április 30-ára ambuláns pszichológiai kivizsgálásra rendelték be, és a hatóságok továbbra is mérlegelik a fiatal nő intézeti kivizsgálásának lehetőségét. A kivizsgálásra annak a pszichiátriai vizsgálatnak a keretében kerül sor, amelyet a főügyészség indítványozott tavaly, és arra kellett volna fényt derítenie, hogy milyen elmeállapotban volt Malina Hedvig az őt ért támadás, majd az azt követő kihallgatások idején. A főügyészség korábban a fiatal magyar nő pszichiátriai intézeti kivizsgálását indítványozta, ám ezt a nyitrai kerületi bíróság tavaly ősszel elutasította. Hedvig intézeti kivizsgálását azt követően kérte az ügyész, hogy a nyitrai járásbíróság által tavaly júniusban elrendelt elmeorvosi kivizsgáláson megjelent ugyan, de nem állt szóba a pszichiáterrel.

Ez év márciusában Pöstyénben hat ország 13 elmeorvosa beszélt a kétgyermekes asszonnyal, majd tanácskozást követően megállapították: Hedvig esetében egy újabb elmeorvosi vizsgálat nem hozna új eredményt, csak azt érnék el, hogy a vizsgálat újra előidézi a korábbi traumát. Ezzel összefüggésben kilátásba helyezték: az eset kivizsgálására a Pszichiátriai Világszövetséget (World Psychiatric Association) kérik fel.

Malina Hedvig ügye 2006. augusztus 25-én kezdődött, amikor a 23 éves diáklányt Nyitrán két bőrfejű megverte, az áldozat vallomása szerint azért, mert magyarul beszélt. Robert Fico kormányfő és belügyminisztere, Robert Kalinák azonban nyilvánosan azzal megvádolta meg őt, hogy az eset nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy elmondta, s ezért 2007 májusában hamis tanúzás vádjával a hatóságok eljárást indítottak ellene. Ennek az eljárásnak a keretében indítványozta az ügyészség korábban Malina-Zák Hedvig elmeorvosi kivizsgálását. A Szlovákiai Helsinki Bizottság hat év után, tavaly novemberben indította újra tevékenységét, arra hivatkozva, hogy Szlovákiában nem érvényesülnek teljesen az emberi jogok, és nem működik tökéletesen a demokrácia.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.