Borboly-ügy: elutasították a gyanúsítottak letartóztatását

A Marosvásárhelyi Táblabíróság elutasította Borboly Csabának, a Hargita megyei önkormányzat elnökének és három társának letartóztatását.

NT
2013. 05. 14. 14:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A táblabíróság kedden döntött arról, hogy Borboly Csaba és társai szabadlábon védekezhetnek, de nem hagyhatják el lakóhelyüket.

Borboly Csaba, a 24 órás őrizetbe vétel után szabadon bocsátott önkormányzati elnök a távirati irodának azt mondta, egy hónapig nem láthatja el a Hargita megyei önkormányzati elnöki teendőit, ezért szabadságot vesz ki az önkormányzattól, és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csíki területi irodájában folytatja politikai tevékenységét.

Az Erdélyi Magyar Néppárt állásfoglalásban rögzítette kedden, hogy támogatja a korrupció és a bűnözés elleni harcot, de elítél minden olyan eljárást, amelynek megfélemlítés vagy leszámolás a célja. A Toró T. Tibor elnök által jegyzett állásfoglalásban a párt elnöksége közölte, támogatja, hogy az igazságszolgáltatás intézményei magas rangú tisztségviselők esetében is teljesítsék kötelességüket, hiszen egy jogállamban a törvény előtt mindenkinek egyenlőnek kell lennie. Azt is hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az ártatlanság vélelme mindenkit megillet.

„Nem tudjuk, hogy Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba intézményvezetői vagy a pártján belüli önállósodási törekvéseinek köze van-e az ellene indított vizsgálathoz – áll a dokumentumban. – Azt viszont biztosan tudjuk, hogy a Néppárt a lehető leghatározottabban elutasít és elítél minden olyan eljárást, amelynek célja nem kizárólag az igazság kiderítése és az esetleges bűncselekmények bizonyítása, hanem a politikai, netán etnikai alapú megfélemlítés vagy leszámolás.”

Az EMNP abbéli meggyőződését is hangsúlyozta, hogy egy működő autonómiában jóval kevesebb táptalaja lenne a találgatásoknak. Az autonómia ugyanis a párt szerint a jogállami intézményekbe és az igazságszolgáltatás pártatlanságába vetett bizalom szempontjából is a megoldást jelenti.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.