A párt sajtóirodája által kiadott közlemény leszögezi: legfeljebb a szereposztás és a karmester változik, de a partitúra a régi, amikor magyarkérdést feszegetnek a román politikusok. „Az MPP ismételten felhívja a figyelmet a mindenkori román kormány asszimilációs törekvéseire. Magyar közösségünk megmaradásának egyetlen záloga az önrendelkezés lehet, Székelyföld esetében pedig csakis a területi autonómia” – olvasható a közleményben.
Az MPP pártállástól függetlenül minden erdélyi magyarhoz felhívást intéz, mutasson erőt, ne fogadja el a másodrendű szerepet, ne engedjen az újabb erőszakos beolvasztási kísérletnek.
Az erdélyi Magyar Polgári Párt elnöksége határozatban ítélt el minden olyan erőszakos asszimilációra irányuló régióátszervezési tervet, amelyet a helyi közösség megkérdezése nélkül próbálnak végrehajtani.
Tovább lengnek a székely zászlók
Nem távolították el az épületek faláról, vagy csak zászlórúdra helyezték át a polgármesterek a székely zászlót azokon a Kovászna megyei településeken, amelyeken a megyei prefektus, a kormány megbízottja szerint „megoldódott” a székelyzászló-ügy – olvasható a Székelyhon hírportálon.
Románia potentátjai körben a fejleményeken veszekednek, kevéssel a Tusványos után.
„A szeptemberre és októberre tervezett tömegmegmozdulások sorsfordító erővel bírhatnak, amennyiben megálljt tudunk parancsolni a tervezett közigazgatási átszervezésnek” – zárul az MPP közleménye.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) október 27-ére meghirdette a székelyek nagy menetelését az egységes, önálló, autonóm Székelyföldért, A Brassót Bákóval összekötő 11-es országút 45 kilométeres székelyföldi szakaszán lebonyolítandó megmozdulást a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is támogatásáról biztosította.
Szeptemberben – korábbi bejelentései szerint – az RMDSZ készül tiltakozó megmozdulást szervezni a román kormány régióátszervezési terveivel szemben.