Harcolnak az iskolák bezárása ellen

A szlovák oktatásügyi minisztérium ultimátum elé állított több iskolát, de az iskolaigazgatók, illetve a dolgozók petícióval és tüntetéssel próbálják megmenteni intézményeiket.

GM
2013. 08. 13. 18:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Michal Kalinák, az oktatásügyi minisztérium szóvivője a Paraméter felvidéki hírportálnak azt nyilatkozta, hogy „az oktatási rendszer optimalizációjával kapcsolatos intézkedések az oktatásügyre fordított pénzeszközök felhasználásának hatékonyabbá tételét célozzák.” A szóvivő azt is leszögezte, hogy amely iskolák a nyilvánosságra került listán szerepelnek, azok nem fognak megszűnni, a minisztérium csak azért tárgyal a fenntartókkal, mert pénzügyi támogatást szán nekik. A listán szereplő iskolák között szerepel Alsóbodok, Baka, Deáki, Felsőpatony, Felbár, Fűr, Izsa, Nagycétény, Nagyszarva, Palást, Pozba, ezeken a településeken magyar nyelvű tanítás folyik.

A minisztérium azt szeretné, ha ezeket az iskolákat bezárnák vagy összevonnák más oktatási egységekkel, esetleg olcsóbbá tennék a működésüket – közölte korábban az Új Szó. A polgármestereket és igazgatókat a tárca azzal zsarolja, hogy ha nem élnek a kormányzat által kínált lehetőségekkel, csökkentik az eddigi plusztámogatásukat.

A Paraméter hírportál a csallóközi iskolák fenntartóit kérdezte a minisztériummal folytatott tárgyalásról. Sidó Tivadar, Felsőpatony polgármestere azt mondta, hogy akkor állt elő a minisztérium a javaslattal, amikor az iskola működtetéséhez szükséges pótlólagos támogatásért folyamodtak. A minisztérium minden évben nyújt az intézménynek támogatást, mivel annak költségeit nem tudják fedezni. „Egy minisztériumi bizottság közölte, hogy az ő javaslatuk két osztály összevonása az alsó tagozaton az idei tanévtől, illetve a felső tagozat megszüntetése a jövő tanévtől” – mondta. Ezt a lehetőséget azonnal visszautasították, viszont a minisztérium leszögezte, hogy akkor a fenntartóknak szeptember 15-ig javaslatot kell tenniük olyan intézkedésre, amely által megspórolható a pótlólagosan kért pénzösszeg.

A Most-Híd aláírásgyűjtést szervezett, amiben arra szólítják fel az oktatásügyi minisztériumot, hogy „azonnal fejezzék be tárgyalásaikat az érintett intézményekkel és polgármesterekkel, akiknél azt szeretnék elérni, hogy saját kezdeményezésből szüntessék meg a kisiskolákat” – közölte a SITA hírügynökséggel a párt szóvivője, Zuzana Baciak Masaryková.

„Az iskola újraválasztott igazgatóját, Horváth Zoltánt felkértük, hogy tegyen javaslatokat e téren, amit majd az iskolatanács továbbít a képviselő-testületnek, és a testület határozhat róluk” – fogalmazott. Elmondta azt is, hogy kézhez kapták a Most-Híd párt által indított petíciót ez ügyben, ezt eljuttatják a szülőkhöz.

Ehhez hasonló véleményt vall Csízik Erzsébet bakai polgármester is, akinél a tárca ugyanilyen javaslattal állt elő az iskola terén. A hétvégén egy megmozdulást szerveztek a szülőknek, illetve a falu választókorú lakosságának 80 százaléka aláírta az intézkedés ellen a petíciót. A szombati megmozduláson pénzadományokat is gyűjtöttek, amit az iskolára fordítanak. Csízik Erzsébet még hozzátette, hogy az iskola megmentése érdekében az intézmény épületébe költöztették az óvodát is, illetve próbálják a baba-mama klubokat és a könyvtárat is ott működtetni. A falu költségvetését ezáltal hatékonyabban fel tudnák használni, így az intézmény is megmaradhat.

Michal Kalinák leszögezte, hogy a minisztériumnak nincs kompetenciája arra, hogy az iskolákat bezárják, ezt csak a települések tehetik meg. A falvak és városok azonban kevesebb támogatást kaphatnak az iskolák segítésére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.