Ellopták a temetőből az emlékszobrot

A Vergődő madár nevű alkotást az 1944/45-ös vérengzések emlékére állították.

WA
2013. 10. 19. 21:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Maglai Jenő, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szabadkai városi bizottságának elnöke elmondta, nem tudni, mikor történt az eset, a Német Népi Szövetség koszorúzó tagjai vették észre, hogy az emlékmű nincs a helyén, és ők értesítették erről az illetékeseket.

„A szobrot kiszakították a helyéről, elvitték a talapzatról. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a rendőrség találja meg az elkövetőket” – mondta Maglai. Hozzátette: gyalázat, amit az elkövetők tettek, akár nyereségvágyból, akár politikai okokból lopták el a szobrot. Emlékeztetett arra is, hogy a délvidéki magyar áldozatoknak emléket állító Vergődő madár túlélte a milosevici időket is.

A szabadkai Zentai úti temetőben minden évben a Vergődő madár-szobornál emlékeznek meg az áldozatokról. A temető 44-es parcelláján 852 embert öltek meg 12-től 80 éves korig. Maglai Jenő elmondta, november 2-án mindenképpen megtartják a hagyományos megemlékezést a helyszínen.

A 350-400 kilogrammos, bronz turulmadarat ábrázoló szobor Kalmár Ferenc szobrászművész alkotása, aki a múlt héten hunyt el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.