104 év után lesz rá lehetősége a magyarságnak

A magyarországi parlamenti választásokon való részvételre buzdított Erdélyben Hidvéghi Balázs.

LM
2013. 11. 15. 21:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kolozsvári sajtótájékoztatója után a politikus az MTI-nek elmondta, erdélyi útján többek között Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, Kató Béla református püspökkel és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetőivel tárgyalt, ellátogatott Désre, Nagyszebenbe és Nagyenyedre.

Hidvéghi Balázs úgy vélekedett, a magyarországi pártok közös érdeke, hogy az erdélyi magyarok nagy arányban vegyenek részt a magyarországi parlamenti választásokon. „A választás az összetartozás, az egymásért érzett felelősség megélésére és a cselekvésre ad alkalmat” – fogalmazott a képviselő, aki szerint 104 év után először nyílik lehetőség arra, hogy a Kárpát-medencében minden magyar képviselve legyen az Országgyűlésben.

A politikus elmondta, a tájékoztatásban és szavazási mozgósításban mindenkit egyformán partnernek tekintenek, számítanak a magyar politikai pártokra, az egyházi és civil szervezetekre. Hangsúlyozta, november elsejétől immár a világhálón is kérhetik felvételüket az erdélyi-partiumi magyarok a magyarországi választói névjegyzékbe. Hidvéghi úgy véli, a szavazáson való magas részvétellel az erdélyi magyar közösség az erejét mutathatja meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.