A háborúellenes gyűlések lehetőséget adnak arra, hogy elmagyarázzam, miként zajlik zárt ajtók mögött a készülődés az európai háborúra – mondta el a TV2 Tények műsorában Orbán Viktor miniszterelnök. Kiemelte, a hétvégén haditanácsot tartottak az európai vezetők, a felszólalások fókuszában pedig egyértelműen Oroszország legyőzése állt. A kormányfő elmondta, Donald Trump januári beiktatása óta pontosan azt teszi, amit előzőleg megígért, így pedig egy ellentét jött létre az európai és amerikai politika között.
Korábban elgondolhatatlan volt, hogy a NATO-n belül előforduljon, hogy az Egyesült Államok valamire azt mondja, hogy nem, ennek ellenére pedig az európai államok ezt végrehajtják
– mondta el a miniszterelnök.
Most háborúmentes karácsonyunk lesz
Orbán Viktor hangsúlyozta: a háborúhoz olyan közel vagyunk, amit a magyar közvélemény nem tud elképzelni, a háborúellenes gyűlések abban segítenek, hogy ez megtapasztalható legyen. Volt egy német haditerv, miszerint a nyugat-európai devizatartalékokat el kell venni az oroszoktól, ezzel az oroszok nyílt ellenségeivé váltunk volna, ezt el kellett hárítani. A magyar kormányfő ehhez hozzátette a magáét, a döntő lökést végül a belga miniszterelnök hősies kiállása jelentette, aki végül nemet mondott a németeknek.
Az olaszok és a franciák nem hagyták magára Belgiumot, így a németek nem tudták átvinni a javaslatukat
– idézte fel.
A miniszterelnök kiemelte: most háborúmentes karácsonyunk lesz, de a háborús veszély nem múlt el. Az unió másképpen akar Ukrajnának pénzt adni, két évre 90 milliárd eurót, de az uniónak nincs pénze. A bankárokhoz mentek kölcsönért, de ez a kölcsön soha nem fog visszajönni. A hitelfelvétel mögötti garanciát a szlovákok, a csehek és a magyarok nem vállalták, az adófizetők pénzét nem akarják betenni egy kétes kölcsönmanőverbe.
Ez a magyar családoknak 400 milliárdjába került volna, ezt nem fizetjük ki, ami tény
– szögezte le Orbán Viktor.
Aki időt nyer, életet nyer
Összességében magáncégeken keresztül nekünk több vagyonunk van Oroszországban, mint ami vagyont mi lefoglalnánk Európában – jelentette ki a miniszterelnök.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!