Figyelmeztetésben részesítették többek között Lukács Lórántot, az október 27-i rendezvény egyik menetoszlopának vezetőjét, a Székely Nemzeti Tanács széki alelnökét a forgalom korlátozása miatt, miután telefonon beszélgetésre beidézték a háromszéki csendőrségre.
A hatóság szerint a településen szervezett istentisztelet során a tömeg – elsősorban a távolról érkezők – elállta az utat, és emiatt az arra járó járművek nem tudtak rendesen közlekedni. Lukács Lóránt ügyvédjével kereste fel a csendőrséget, szombaton, ott pedig, mint elmondta, már megírt jegyzőkönyvvel várták, miközben a telefonon csak beszélgetésre hívták. Az egyenruhások emellett figyelmeztették az alelnököt arra is, hogy tízezer lejes (kb. 670 ezer forintos) bírságot is kockáztatott állítólagos kihágásával.
Lukács csupán figyelmeztetést kapott, de a biztonság kedvéért nem volt hajlandó aláírni a jegyzőkönyvet, mivel szerinte a vád hamis, a résztvevők nem foglalták el az úttestet. Lukács nem tudta pontosan behatárolni, hogy mi volt a célja a csendőrség akciójának, de nem zárta ki a megfélemlítést.
Furcsának találta Gazda Zoltán, a megmozdulás főszervezője a hatóság három héttel megkésett reakcióját, miközben a menetelést követően pont a csendőrség parancsnoka volt az, aki gratulált az incidensmentes rendezvényhez, sőt meg is köszönte a sikeres együttműködést. A főszervező szerint érthetetlen, hogy a csendőrök miért nem őt kérdezték meg, aki egyébként a hatóságokkal is tartotta a kapcsolatot.
A Székelyek Nagy Menetelése minden idők legnagyobb székely autonómiatüntetése volt, a 43 kilométeres, összefüggő oszlopban menetelő 120 ezer résztvevővel politikai elemzők szerint sikerült olyan tömegerőt felmutatni, amelyet már Bukarest sem hagyhat figyelmen kívül. Magyarország összes pártja így vagy úgy kiállt az autonóm Székelyföld mellett, a meneteléssel egy időben pedig Budapesten is tartottak szimpátiatüntetést.
Ugyanakkor már a rendezvény ideje alatt megindult a román politikai támadás a résztvevők és a szervezők ellen, a hírtelevíziók jelentős része már akkor megpróbálta lejáratni vagy elbagatellizálni a rendezvényt.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!