50 nap alatt megdupláznák a regisztráltak számát

Az EMNP és az EMNT eddig közel ötvenezer állampolgár választási regisztrációjában nyújtott segítséget.

MD
2014. 01. 29. 17:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Soós Sándor egy szerdai kolozsvári sajtótájékoztatón ismertette a regisztrációs segítségnyújtással kapcsolatos számokat. A sajtótájékoztatóról kiadott EMNP-közlemény szerint az EMNP és az EMNT azt tervezi, hogy az elkövetkező ötven napban további 50 ezer erdélyi magyarnak a magyarországi választói névjegyzékbe történő felvételét segítik.

Soós Sándor felhívta a figyelmet, hogy az erdélyi magyar állampolgárok március 23-ig regisztrálhatnak a magyarországi választói névjegyzékbe, de ahhoz, hogy biztos legyen a regisztráció eljutása és a szavazólap megérkezése, ajánlatos ezt februárban megtenni.

A politikus szerint Erdélyből eddig közel 85 ezer magyar állampolgár jelentkezett be a választási névjegyzékbe, ebből a Néppárt és az EMNT mintegy 50 ezer személyt regisztrált. A regisztráció 10 évre érvényes, és csakis azok vehetnek részt a választásokon, akik időben regisztráltak.

Soós Sándor arról is beszélt, hogy az erdélyi történelmi egyházak is aktívan részt vesznek a mozgósításban, az egyházközségekben szervezett regisztrációs és konzuli napokon olyan polgárokhoz is eljutottak, akiknek másképp nem lett volna lehetőségük bejelentkezni a választási névjegyzékbe.

Az EMNP novemberben regisztrációs biztost nevezett ki azzal a feladattal, hogy az összekötő szerepét töltse be az állampolgárság igénylésében segítséget nyújtó demokráciaközpontok és az EMNP mintegy kétezer önkéntese között.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.