Jó látni, hogy kilenc esztendő alatt mennyit tud fordulni a világ. 2004. december hatodikán, egy gyászos emlékű népszavazás után ugyanezen hasábokon így fogalmaztam a Keserű, alig igen című publicisztikámban: „végképp beszorultunk a trianoni határok közé, mert nem akadt kétmillió igen egy olyan kérdésben, hogy kék-e az ég, magyar-e a magyar. Most egy ideig megint szégyen lett magyarnak lenni itthon, és még nagyobb szégyen a határon túl. A szabadkai piacon, ahol holnaptól bátrabban vernek pofán; Kárpátalján, ahol elszállt talán a legeslegutolsó, Európához fűződő remény. És Erdélyben, ahol a tolakodó idegenség joggal hivatkozik arra, hogy hazátlanok vagytok, magyarok. Nagy kár érte, mert most volt egy esély – de mi időközben megtanultunk kicsik lenni.”
Tegnap az Országház kupolatermében, ünnepélyes keretek között, Kövér Lászó házelnök és Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében tartották a ceremóniát. A magyar miniszterelnök szerint „levertük a lakatot és kitártuk az ajtót, hogy minden magát magyarnak valló ember be tudjon lépni rajta”, így 2011. január harmadika, vagyis az egyszerűsített honosítási eljárás bevezetése óta kilencven országból ötszáznegyvenezren kérték a magyar állampolgárságot. – Továbbra is szükségünk van Bécsben születő, de magyarul gondolkodó Széchenyikre, a magyar nyelvet csodálatosan művelő, Nagyszalontáról jövő Arany Jánosokra, és szükségünk van Szabadkáról származó Kosztolányi Dezsőkre is – mondta az ünnepségen Orbán Viktor.
Böjte Csaba édesapja versét idézte. A költemény, amelyet szűk körben mondott el Erdélyben az ötvenes években, nem maradt fenn, de mivel egy besúgó is jelen volt az eseményen, a Securitate tudomására jutott. A román hatalom hétéves börtönbüntetéssel honorálta, ebből négyet le is töltött. Szabadulása után másfél hónappal belehalt a hírhedt szamosújvári börtönben szerzett betegségekbe. A vers a reményről szólt, arról, hogy odakint hideg van ugyan, a farkasok üvöltenek, de ki kell tartani, mert egyszer csak eljön az áldott tavasz.
Böjte Csaba élete és tettei is a reményről szólnak – az újrakezdés lehetőségét, a jobb életet biztosította immár ötezer árva vagy szegény sorsú gyereknek. Nemcsak az elkallódástól, hanem az asszimilációtól is megmenti őket, hiszen intézményeiben magyar gyerekek nevelkednek, tanulnak szakmát, rendeződik az életük.
Akik csak jövendő szavazatok fényében vagy elkölteni vélt adóforintok nagyságában látják és mérik a világot, nem fogják sohasem megérteni, mit is jelent pontosan ez az újfajta nemzetegyesítés. De talán nekik is mond valami a ferences szerzetes egyik gondolata: a befogadásból mindig élet fakad. 2010 májusában az újonnan alakult Országgyűlés kinyújtotta a kezét a határon kívülre szakadt nemzettársak felé. Azt, hogy mennyire fontos és időszerű volt ez a gesztus, jól jelzi, hogy eddig több mint félmillióan elfogadták a békejobbot.
