Befejeznék a történelmi román–magyar meccset

Kolozsváron mutatták be azt a magyar történelemkönyvet, amelyet kimondottan románok számára írt egy fiatal történészekből álló csoport.

2014. 01. 31. 2:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó Csaba kolozsvári televíziós újságíró, a könyv megírásának az ötletgazdája az MTI-nek a bemutató előtt elmondta, az O istorie a maghiarilor (A magyarság története) című 172 oldalas könyv olvasmányos stílusban próbálja a román olvasó számára összefoglalni a magyarok történetét a honfoglalás előtti kortól napjainkig. „A könyv a magyar történelemszemlélet alapján született, vannak viszont olyan történelmi események amelyekben a román olvasó számára meg kellett jegyezni, hogy a román történelemszemlélet mást tart arról az illető eseményről. Az ilyen eseményeknél csak tájékoztatjuk az olvasót, és nem döntjük el, hogy melyik a jó változat” – jelentette ki Szabó Csaba, a kolozsvári Fehér Holló Újságíróklub vezetője.

„A román-magyar történelmi mérkőzést mindig lefújták, amikor az került szóba, hogy ki volt itt hamarabb. Arra tettünk most kísérletet, hogy végigjátsszuk ezt a meccset” – tette hozzá Szabó Csaba. Elmondta, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen doktorált vagy jelenleg doktori képzésen részt vevő fiatal történészeket kért fel egy-egy fejezet megírására.

Az őstörténet és a honfoglalás korát Pál Szabó Ferenc, a középkori magyar királyság Mohácsig tartó történetét Váradi Éva, Mohácstól az 1700-as évekig Ciprian Rad, Erdélynek az osztrák birodalomba való betagolódásától 1914-ig Pócsai Sándor, 1914-től napjainkig Wellmann László írta meg a történelmi összefoglalót, Szabó Csaba pedig a Kárpát-medencében élő és a világban szétszóródott magyarság mai helyzetéről írt egy fejezetet. A könyv ötletgazdája megjegyezte, több román történészt is be szeretett volna vonni a munkába, de végül csak egy vállalkozott a feladatra. A könyvet a kolozsvári Világhírnév kiadó jelentette meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.