Ez nagyon rosszul jöhet az RMDSZ-nek

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) azt fontolgatja, hogy önálló jelöltlistát állít az EP-választásokra.

KA
2014. 01. 26. 18:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az EMNP és az EMNT elnöksége közösen ülésezett a hét végén a Fehér megyei Torockón (Rimetea), és immár nemcsak elméleti lehetőségként, hanem a megvalósíthatóság szempontjából is számba vették az EP-választásokon való részvétel lehetőségét. Az EMNP vasárnapi közleménye szerint Tőkés László EMNT-elnök a tanácskozáson kijelentette: „ha más megoldás nincs”, készen áll akár az EMNP jelöltlistáján, akár függetlenként elindulni.

A közlemény idézte Toró T. Tibor helyzetértékelését, amely szerint tudomásul vették, hogy az RMDSZ vezetői rendre elutasították a választási együttműködésre vonatkozó javaslataikat. Toró úgy vélte, ezzel a szövetség világossá tette, hogy „a belpolitikai megfontolások és a képviseleti monopólium számukra fontosabb, mint az autonómia és annak brüsszeli képviselete”. Toró T. a karácsony előtti évértékelő sajtóbeszélgetésen még lehetséges, de nem kívánatos „kamikaze repülésként” írta le azt az alternatívát, hogy az EMNP önálló jelöltlistát állítson az EP-választásokra.

Az MTI kérdésére, hogy mi változott azóta, Toró kijelentette: fogy az idő, és egyre világosabb, hogy az RMDSZ nem változtatja meg álláspontját. Azt is hozzátette, hogy a párt székelyföldi szervezetei részéről egyre több az önálló indulást szorgalmazó jelzés. Az európai parlamenti választásokat szabályozó romániai törvény 200 ezer támogató aláírás összegyűjtéséhez köti egy pártlista elindítását a választásokon. A jogszabály értelmében egyéni jelöltek százezer szavazó támogató aláírásával nevezhetnek be a választási versenybe. Toró T. mindkét változat esetében lehetségesnek nevezte az induláshoz szükséges aláírások összegyűjtését.

„A néppárt minden közéleti szereplővel élénk konzultációba kezd, és amennyiben sikerül a kellő támogatást megszerezni, akkor kész belevágni az aláírásgyűjtésbe. De erről még korai beszélni” – nyilatkozta Toró T. Románia EU-csatlakozása után tartott 2007-es EP-választásokon Tőkés indulását több mint 137 ezer aláíró támogatta. Az EMNP elnöke akkor független jelöltként, 2009-ben pedig az RMDSZ és az EMNP közös, de az RMDSZ jele alatt indított listájának vezetőjeként szerzett képviselői mandátumot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.