A dokumentumot öt – magyar állampolgárságát nyilvánosan felvállaló és ezért szlovák állampolgárságától megfosztott – felvidéki magyar, valamint az ügyüket felvállaló Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Lomnici Zoltán nyújtotta át a pozsonyi kormányhivatal külkapcsolatokért felelős részlege vezetőjének.
A memorandum átadására azon a napon került sor, amikor a kassai székhelyű alkotmánybíróságnak döntést kellett volna hoznia arról a beadványról, amellyel a szlovák állampolgársági törvény alkotmányosságának megvizsgálása miatt még 2011 őszén több mint harminc parlamenti képviselő fordult a taláros testülethez. A döntéshozatalt a bíróság később meghatározatlan időre elnapolta.
Az érintettek még február elején jelentették be, hogy a kormányhoz fordulnak. Akkor Lomnici kijelentette: lehetetlen jogi helyzet alakult ki, amire már egész Európában figyelnek: az Európai Parlamentben (EP) is téma volt – tette hozzá. Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke korábban a Hír TV Magyarország élőben című műsorában elmondta, hogy nyilvánvalóan a közelgő államfőválasztás miatt tolták el a döntést, melyen Ficó a legesélyesebb, akinek komoly szerepe volt a törvény megszületésében.
A szlovák állampolgársági törvény hatályos szövegét 2010 júniusában, Robert Fico előző kormánya idején fogadták el a magyar parlament kedvezményes honosításról hozott döntésére reagálva. Pozsony akkor úgy módosította a törvényt, hogy elveszíti szlovák állampolgárságát, aki önként felveszi egy másik ország állampolgárságát.
A törvény alapján, annak 2010 júliusában történt hatályba lépése óta, idén január 8-ig 701-en vesztették el szlovák állampolgárságukat, köztük 47 magyar is – derült ki a szlovák belügyi tárca aktuális statisztikájából.
Február 11-én a pozsonyi parlament nem szavazta meg a szlovák állampolgársági törvény módosítására beterjesztett legújabb javaslatot, amely arról szólt, csak az veszíti el szlovák állampolgárságát, aki azt külön kérvényezi.