Saját pártot alapít a „magyarfaló” Diaconu

Az RMDSZ kormányba kerülése ellen tiltakozva lépett ki a PSD-ből a szélsőséges kijelentéseiről ismertté vált parlamenti képviselő.

VZ
2014. 08. 21. 16:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sajtóértekezletén úgy vélekedett, hogy az RMDSZ instabilitási tűzfészek, amely ellehetetleníti az etnikumok békés együttélését, és a román állam területi épségét veszélyezteti. Kifejtette: új pártja feladatának tekinti olyan szabályozás kialakítását, amely „egyszer s mindenkorra” törvényen kívül helyezi a szélsőséges magyar szervezeteket.

„Itt az ideje, hogy féljenek azok, akik titokban vagy nyíltan ennek az országnak az alkotmánya és nemzeti méltósága ellen áskálódnak. A diplomácia már kimerítette eszköztárát: eljött a cselekvés ideje. A románok be fogják bizonyítani, hogy türelmük véges, és készek kezükbe venni sorsuk alakítását” – jelentette ki Diaconu.

A Hotnews.ro jobboldali hírportál úgy értesült, hogy Diaconut Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök szólította fel: ne tegyen többé olyan nyilatkozatokat, amelyek feszültséget szítanak a koalícióban a PSD és az RMDSZ között, ha pedig nem képes türtőztetni magát, akkor lépjen ki a pártból. A portál szerint az RMDSZ több ízben felkérte a PSD vezetőit, hogy határolódjanak el Diaconu magyarellenes kirohanásaitól.

Bogdan Diaconu hetente több magyarellenes írást közöl a liberális Adevarul blogrovatában, és tavaly ősszel büntetőjogi feljelentést tett a legfőbb ügyészségen a Székelyek Nagy Menetelésének szervezői ellen. Szociáldemokrata parlamenti képviselőként a külföldi „szélsőségesek” kiutasításáról és rendezvényeik betiltásáról nyújtott be törvénytervezetet a bukaresti parlamentnek, idén a területi autonómia népszerűsítésének betiltásáról dolgozott ki jogszabálytervezetet.

A román szenátus Diaconu kezdeményezésére fogadta el idén márciusban azt a törvénymódosítást, amelynek alapján megfoszthatják állami kitüntetésétől azt, aki az egységes és oszthatatlan román nemzetállamra, az államnyelvre vagy az ország területének elidegeníthetetlenségére vonatkozó alkotmányos előírást – szóban vagy cselekedetben – megsérti. A tervezetről még a képviselőháznak is szavaznia kell.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.