Nem akarják megnehezíteni a román politikusok életét

Megkezdődött az RMDSZ által kezdeményezett közvita a szövetség autonómiatervezetéről.

TK
2014. 09. 29. 20:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bukaresti Közigazgatási és Politikatudományi Egyetemen rendezett, Az én Romániám politikai tabuktól mentes, erős ország című fórumon Kelemen Hunor kettős minőségben, államfőjelöltként és a székelyföldi autonómiastatútum előterjesztőjeként válaszolt az érdeklődők kérdéseire.

A csaknem háromórás fórumon a román médiában leggyakrabban szereplő politikai elemzők többsége jelen volt, többen kifejtették véleményüket, illetve tettek fel kérdéseket.

A fórum meghívott előadóinak egyike, Emil Hurezeanu politikai elemző, a Szabad Európa Rádió korábbi munkatársa aggodalmának adott hangot, hogy az RMDSZ autonómiatervezetét éppen a skót elszakadási népszavazás napján tette közzé. Szerinte az ukrajnai fegyveres konfliktusok, a skót és katalán függetlenségi törekvések közepette nehéz elhitetni, hogy a Székelyföld autonómiaigénye nem szakadár kezdeményezés. Az elemző erre hivatkozva visszafogottságra és óvatosságra intette az RMDSZ-t, azt állítva, hogy a románság hálás lenne azért, ha egy ilyen feszült helyzetben a magyar kisebbség önmérsékletet tanúsítana.

A másik meghívott újságíró, Luca Niculescu, a francia közszolgálati rádió román részlegének főszerkesztője megkérdőjelezte, hogy a magyar–román viszonyt terhelő tabukat és előítéleteket fel lehet számolni. Azt azonban – a későbbi felszólalókkal egyetértésben – a jogállamiság megsértésének nevezte, hogy a Legfelső Bírói Tanács be akarta tiltani a közvitát a Székelyföld autonómiájáról, alkotmányellenesnek minősítve azt.

A moderátori szerepre vállalkozó Cristian Parvulescu politológus, a politikatudományi kar dékánja rámutatott: semmilyen közvita nem lehet alkotmányellenes, Romániának pedig érdemes fontolóra vennie, hogy az egységes nemzetállami forma helyett nem lenne-e jobb visszatérnie föderalista gyökereihez. Emlékeztetett: a Moldva és Havasalföld 1859-es egyesülése révén kialakult román királyság szövetségi állam volt, a Nagy-Romániát megalapozó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés pedig olyan autonómiát ígért Erdély kisebbségeinek, amely nagyon jól összeegyeztethető a föderális államformával.

Dan Tapalaga, a jobboldali Hotnews hírportál elemzője azt firtatta, mit keres még az RMDSZ a szociáldemokrata Victor Ponta kormányában, amikor az gyakorlatilag „ajtót mutatott” az RMDSZ-nek a autonómiatervezet közzététele után, és a románok nemzeti büszkeségére építi választási kampányát. Kelemen Hunor válaszában rámutatott, a jobboldali ellenzék is autonómiaellenes nyilatkozatokat tett, de az RMDSZ nem is akarja „megnehezíteni” a román politikusok életét azzal, hogy az autonómiához kér támogatást, amíg nem sikerül a társadalomban jelen lévő zsigeri ellenkezés legalább egy részét megváltoztatni.

Gabriel Andreescu ismert emberjogi aktivista azt javasolta, hogy az RMDSZ ne ragaszkodjék a létező európai modellekhez, hanem újító szellemiséggel arra alapozza autonómiastatútumát, ami megkülönbözteti a székelység helyzetét más közösségekétől.

Kelemen Hunor az alkotmánymódosító elképzeléseit firtató kérdésekre válaszolva azt mondta: új alaptörvényre van szükség, de azt csak egy olyan parlament dolgozhatja ki, amelyet a 2016-os választásokon felhatalmaznak erre. Egy másik kérdésre válaszolva az RMDSZ elnöke rámutatott: a maga részéről a liberális demokrácia híve, de ez nem befolyásolja a magyar kormányhoz fűződő kapcsolatát. Hozzátette: az autonómiatervezetről sem konzultált Orbán Viktor miniszterelnökkel. Az RMDSZ korrekt partneri, nem pedig valamiféle gyámsági viszonyt ápol a mindenkori magyar kormánnyal – magyarázta.

A szeptember 18-án közzétett autonómiatervezetről az RMDSZ más romániai egyetemeken is szerveznek fórumot. Kelemen Hunor azt ígérte, hogy a közvitát a választási kampány után is folytatják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.