A híradás szerint a rendezvényt a sepsiszentgyörgyi katonai helyőrség szervezte a prefektusi hivatal támogatásával annak emlékére, hogy a román csapatok hetven éve „szabadították fel a várost a fasiszta-horthysta uralom alól”.
Sebastian Cucu alprefektus ünnepi beszédében arra emlékeztetett, hogy a román hadsereg 1944. szeptember 8-án tűzte ki a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal tornyára a román lobogót. Ezt megelőzően a város környékén heves harcok dúltak, amelyekben a román hadsereg az „oly sokat szenvedett” helyi román lakosság támogatását is élvezte.
A Ioachim Grigorescu ezredes, a háborús veteránok egyesületének helyi vezetője kijelentette, az események óta eltelt hét évtized dacára a városban „sokan gondolnak még nosztalgiával a múltra”. A tartalékos ezredes üdvözölte, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség helyi vezetői ezúttal sem vettek részt az eseményen.
Sepsiszentgyörgy volt az első észak-erdélyi város, amelybe 1944-ben bevonult a román hadsereg. A bevonulás két héttel azután történt, hogy Bukarestben Mihály román király testőrsége letartóztatta Ion Antonescu marsallt, Románia Hitler-barát kormányzóját, és az ország átállt a szövetséges hatalmak oldalára.
Az Észak-Erdély 1940-es visszacsatolása és a román bevonulás közötti „kis magyar világról” és a székely határőrök hősies küzdelméről nemrég dokumentumfilm is készült, a Kereszthegy című alkotásban egykori határőrök mesélnek a történtekről.