A magyar kormány nevében felszólaló Potápi Árpád János, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kijelentette, ma sem teljes a szabadság, amelyért a tábornokok harcoltak. A politikus arra buzdított, hogy „példájukból erőt merítve vegyük kezünkbe sorsunk alakítását”.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a kommunizmus által örökül hagyott előítéletek, a románok és magyarok közötti bizalmatlanság lebontásának a szükségességét hangsúlyozta.
Kiss Ernő honvéd tábornok sírjánál Eleméren tartották a Vajdaságban a központi megemlékezést az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 165 évvel ezelőtt kivégzett tábornokainak tiszteletére hétfőn, emellett számos más településen is tartottak rendezvényeket. Korhecz Tamás, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke eleméri beszédében kiemelte, hogy csak akkor van értelme az emlékezésnek, „ha nemcsak a történelmi tényeket idézzük fel, (...) hanem felfedezzük az akkori helytállásnak a máig ható üzeneteit”.
„Kiss Ernő és társai a magyar szabadságért harcoltak” – folytatta. „Ha ezt lefordítjuk és értelmezzük, akkor azért harcoltak, hogy magyar emberek döntsenek a magyarságot érintő kérdésekben, hogy az ország intézményeit választott magyar vezetők irányíthassák” – hangoztatta. Hozzátette, hogy a délvidéki magyarság „talán most van a legközelebb ahhoz a helyzethez, hogy szabadon megvallhassa és megélhesse a magyarságát”.