A külügy nem érti, miért ne lehetne magyar himnuszt énekelni Erdélyben

A Kovászna megyei prefektus bírságolt a tettért, a külügyminisztérium szerint ez aggodalomra ad okot.

GB
2014. 12. 24. 20:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kovászna megye prefektusa december 2-án rótt ki ötezer lejes (350 ezer forintos) bírságot a Magyar Polgári Pártra (MPP), amiért az idén június 4-én Sepsiszentgyörgyön rendezett Trianon-megemlékezésük résztvevői elénekelték a magyar himnuszt. Egy olyan, 2001-ben elfogadott kormányhatározatra hivatkozott, amelyik értelmében idegen államok himnusza csakis nemzetközi eseményeken, az illető állam hivatalos képviselőinek jelenlétében és a román himnusszal együtt énekelhető el Romániában.

A magyar külügyi tárca a Krónika erdélyi magyar napilap kérdésére közölte álláspontját a himnusz énekléséért kirótt romániai bírság ügyében. A Krónika honlapján szerdán közzétett hír szerint a magyar külügyi tárca megítélése szerint aggodalomra adnak okot az erdélyi magyar közösség szimbólumhasználatával szembehelyezkedő hatósági fellépések

„Elutasítunk minden olyan magyarellenes fellépést, amelyek szükségtelenül növelik a feszültségek lehetőségét és olyan jogokat vitatnak el a romániai magyarságtól, amelyek több európai országban is biztosítottak a kisebbségi közösségek számára” – idézte a Krónika a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőosztálya által adott választ.

A külügyminisztérium azt is közölte, hogy a kérdés megoldása érdekében a tárca európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a román külügyminisztériumhoz fordul.

Korábban Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja tett tiltakozó látogatást Marius Popicánál, a román kormány azóta leváltott Kovászna megyei megbízottjánál.

A magyar közösség és a politikai alakulatok körében megütközést keltett a himnuszéneklés büntetése, és a gesztus miatt tüntetéssorozatot robbant ki Sepsiszentgyörgyön, majd Csíkszeredában. A december 19-ei sepsiszentgyörgyi demonstráció több ezer résztvevője petícióban szólította fel a román kormányt, hogy hagyjon fel a magyar jelképek üldözésével, ne szítson ellentéteket a Székelyföldön élő románok és magyarok között azzal, hogy elemi jogokat vitatnak el a magyar közösségtől.

A román kormány december 18-án leváltotta tisztségéből Marius Popica prefektust.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.