A miniszterelnök a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szombati fórumán kérdésre azt mondta, az eddigi tapasztalatok alapján egyhatodára-egyhetedére csökken azonnal az illegális határátlépők aránya az ilyen határzárak kialakításával. Hozzátette: nagyarányú javulást vár ettől a lépéstől. A műszaki terveket a kormány jóváhagyta, a határidőket módosította, vegyes technikai megoldást választott – jelezte.
Óriási feliratok és nyilak lesznek a kerítésen, amelyek mutatják majd „minden érdeklődőnek”, merre kell menni – mondta a miniszterelnök. Kitért arra is: észnél kell lenni, hogy a népvándorlás okozta valós problémát ne lehessen az európai unión belüli szabad mozgás és hasonló szabadságjogok ellenében felhasználni.
A román–magyar kapcsolatokról Orbán Viktor azt mondta: nem sok boldogítót tud mondani. Értékelése szerint ez nem volt mindig így, 2012-ig bizalmi alapon álló, gyakorlatias és eredményes együttműködés volt a két ország akkori kormányai között. Ez 2012-től megváltozott.
A miniszterelnök azt mondta: nem emlékszik arra, hogy vezető román politikusok annyiszor rúgtak volna Magyarországba, mint azóta. Hozzátette: Magyarország nem változtatott eddigi álláspontján, „nekünk minden népnek és választott vezetőjének meg kell adnunk a tiszteletet”. Orbán Viktor ugyanakkor lát lehetőséget egy új kezdetre. Ha megnyílik a lehetőség, mi, magyarok készek vagyunk felvenni a fonalat – fogalmazott a kormányfő.
A miniszterelnök a marosvásárhelyi orvosképzéssel összefüggésben azt mondta: a ciklus négy évét nemzetpolitikai építkezésre szánja. A kajak-kenu sportból származó hasonlattal élve azt mondta, van rajt, utazósebesség és hajrá. Most az erőgyűjtés, az építkezés és az utazósebesség a feladatuk – mondta.
Orbán Viktor kifejtette: az ágazati politikákat Kárpát-medencei méretekben is meg kell valósítani, erre minden lehetőség megvan, azt az unió nem akadályozza, hanem segíti. Semmi akadálya annak, hogy Kolozsvárott szakiskolát nyissanak, és ahogy ez erejükből telik, minél több szakmunkásképző intézetet indítsanak mindenütt a Kárpát-medencében, ahol magyarok élnek, és ehhez nemcsak joguk, hanem igény is van. Ez vonatkozik az orvosképzésre is – mondta a miniszterelnök.