Berényi: Az aradi tizenhármak ereje legyen a példa

Így tud megfelelni a szlovákiai magyarság a kihívásoknak.

MTI
2015. 10. 04. 20:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Berényi József a megtelt révkomáromi városi művelődési központban mondott beszédében felidézte a világosi fegyverletétel utáni történelmi eseményeket. A pártelnök óriási emberi teljesítménynek nevezte a szabadságharc legfőbb katonai vezetőinek azon döntését, hogy – bár lehetőségük lett volna rá – mégsem menekültek el, vállalták a halált, így alacsonyabb rangú katonák egész sorának az életét mentették meg azzal, hogy a hatalom nem azokon hajtotta végre tervezett retorzióit.

„Mindegyikük férfiasan helytállt, mindegyikük óriási emberi erőről adott tanúbizonyságot” – jelentette ki. Rámutatott: a vértanúk helytállása, ez a fajta elkötelezettség, amely emberi erő és kitartás tekintetében példamutató, szellemiségében ma is meg kell jelenjen a felvidéki magyarság hétköznapjaiban ahhoz, hogy ez a közösség sikerrel tudjon megbirkózni az őt folyamatosan érő kihívásokkal.

Az MKP politikusa ilyen kihívásként említette a felvidéki magyar oktatásügyet kedvezőtlenül érintő folyamatokat – egyebek mellett a magyar kisiskolák közel harmadának bezárásával fenyegető kormányzati intézkedést.

Ennek kapcsán hangsúlyozta: a felvidéki magyarság jövője a kultúrájában és az oktatásban fogalmazódik meg, s a közösségnek ezért kell összefognia iskolái érdekében, és az aradi vértanúk emberi erejét és állhatatosságát felmutatva, nemet kell mondania iskolái bezárására.

„Ez a szellemiség velünk kell hogy legyen (...) mert ha nem lesz, akkor nem tudjuk véghezvinni azt, amire szükségünk van” – mutatott rá a pártelnök. Kiemelte: nem az a megoldás, hogy a magyar iskolák ügyében az legyen a kérdés, melyik intézmény maradjon meg és melyik nem, hanem az, hogy az iskolák megszüntetésére vezető – vonatkozó intézkedéseiben jövő ősszel hatályba lépő – törvény megváltozzon.

A beszéd után a megemlékezés a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsor fiataljainak fellépésével folytatódott.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.