Ismét megnyílik Déva vára

A vár felújítását 2008-ban kezdték el, 2009-ben azonban félbeszakították.

MTI
2016. 01. 24. 21:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vár megnyitásáról Petru Marginean, Déva polgármestere számolt be. A vár felújítását 2008-ban kezdték el, 2009-ben azonban félbeszakították. A 2012-ben újraindított munkálatok óta csupán a külső udvarok egy részét lehetett látogatni. Tavaly októberben azonban ezeket is lezárták, hogy újraépíthessék a hajdani feljárást biztosító hidat. A 38,4 millió lej (2,68 milliárd forint) értékű felújítás december végére nagyjából befejeződött, de a még hátralévő 4 millió lejbe (280 millió forint) kerülő utolsó simítások akár júniusig is elhúzódhatnak.

A felújítási munkálatok során újraépítették az első és második kaput, felújították a teljes külső várfalat, a hajdani gyalogos feljárást biztosító csigalépcsőt a keleti oldalon, megépítették a belső várba vezető hidat a nyugati oldalon, valamint korszerűsítették a vár alatti parkból az első és második kapun át vezető teljes utat. A felújított várrészt közművesítették, így az évszázados falak között immár korszerű áram-, víz- és csatornahálózat működik.

A felújítás jelenlegi – az Európai Unió forrásaiból finanszírozott – szakasza a külső falakra és a külső udvarokra terjedt ki. A városvezetés azonban a belső várudvar korszerűsítését is tervezi. Az önkormányzat még nem döntötte el, hogy saját forrásaiból vagy újabb EU-s pályázattal próbál pénzt szerezni erre.

A várat még lezárt állapotban is százezren látogatták meg 2015-ben. A belső várudvarba 2008 óta csak a magyar unitárius egyház zarándokait engedték be, akik minden év novemberében felkeresik az egyházalapító Dávid Ferenc sírját.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.