Őszi vacsora a Badacsony lábánál

– Mózsi bátyám, oszt tudja-e, mi az a véleménycsere? – Én ne tudnám, fiam? Ötven éve minden reggel bemegyek a nyári konyhába a véleményemmel, és kijövök a feleségemével…

Vadraguleves Forrás: Street Kitchen

Megettünk téged kis malac.
Nyakonszúrt a szegény paraszt.

Kiknek jöttére boldogan
sikongattál és untalan
ugráltál a deszkák mögött,
rádrohantak az emberek.
Mert már november elején
nem volt számodra eleség.

Fülednél fogva húztak és
hiába volt a kérlelés,

aki úgy ápolt, mint fiát,
ki gazt hozott s kukoricát

és vakarta a hátadat,
anyám fogta a lábadat.

Hallottam jajgatásodat,
bent a meleg dunyhák alatt.

Sírtam, befogtam fülemet,
átöleltem testvéremet.

S képzeltem, jaj mi lesz, mikor
reánk is ránkkerül a sor.

De már a pörköléseden
vidám szívvel voltam jelen.

Néztem a felcsapó tüzet,
körmömre húztam körmödet.

S a füstös, pernyés ég alatt
rágcsáltam megsült farkadat.

Oborzil Óbében nem nagyon futott össze Illyés Gyulával, de megsült malacfarkat rágcsált, és úgy gondolta, ugyanolyan lehet, mint a rákfarok.
De nincs itt semmi baj.
A vacsora pompás volt, előkerültek a jobbnál jobb vörösborok is, csak Kázmér maradt a mentás víz mellett, de nem érezte úgy, hogy ebből életre szóló barátság fog szövődni. Azután Ludovicus kifejtette, hogy szerinte a desszertnek feltálalt csúsztatott palacsinta kicsit túlsült, mire asszonya, könyörületes Nitus hamar helyre tette őt, mondván, a csúsztatott palacsinta egyáltalán nincsen túlsütve, és igazából nem is érti, hogyan juthatna ilyesmi bárkinek is eszébe. S mivel nem volt jelen Csipolla Miklós, a rosszul előadott rossz viccek nagy szakértője, így Kázmér szólalt meg, felbátorodva a mentás víztől.

– Mózsi bátyám, oszt tudja-e, mi az a véleménycsere?

– Én ne tudnám, fiam? Ötven éve minden reggel bemegyek a nyári konyhába a véleményemmel, és kijövök a feleségemével…

A tréfa az asszonyoknál óriási sikert aratott, a férfiak pedig önmaguk mártíromságát nyugtázva és siratva kacagtak. Csak a sótlan és savanyú Barbakáni Barbara volt kivétel, aki így szólt Oborzilhoz az ablaküveg-rezegtető hangszínén:
– Látod? Csak te hurcolászod összevissza feleslegesen a felesleges véleményeidet!
Olyan döbbent csend követte ezt a kijelentést, mint Ady iskolájában a júniusi ujjongást, de körülöttük aztán nem az élet csörtetett, hanem a bizonyosság, hogy valóban! Elszabadult a pokol. Kázmér, akitől amúgy távol állt mások cinkelése, pellengérre állítása, mások vélt vagy valós hibáinak emlegetése, esetleg felnagyítása, nos, most Kázmér vitte a prímet, s a kompánia nyerítve vihogott a felismerésen, hogy igen, Oborzil, éppen szegény Oborzil hurcolássza összevissza feleslegesen a teljesen felesleges véleményeit.
Ez volt Óbéb és az ott töltött ifjúkor apoteózisa.
Ludovicus pedig újabb Matuát nyitott s töltött körbe, Kázmér pedig nagy pohár mentás vizet töltött magának, citrommal, és könnyeivel küszködve azon töprengett, mi lenne, ha egyszer életében a sarkára állna, és nem az történne, amit a neje elhatározott…