Az elvett állampolgárságért demonstráltak Kassán

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Magyarok és szlovákok demonstráltak vasárnap Kassán, miután immár két éve halogatják a döntést az állampolgársági beadványok ügyében.

MD
2013. 09. 01. 21:49

Fehér István, a szlovákiai Komárom magyar gimnáziumának tanára azt mondta: saját állampolgárait az államnak is tisztelnie kell, mert nemcsak „mi vagyunk az államért, hanem ez fordítva is igaz kell legyen, az állam van értünk, hiszen mi becsülettel, legjobb tudásunk szerint szolgáljuk, Szlovákia állampolgárai vagyunk!”

Berényi József, az MKP elnöke azt mondta, hogy amióta nyilvánvalóvá vált, hogy ő is fel kívánja venni a magyar állampolgárságot, azóta a rendőrség jószerivel folyamatosan zaklatja, s ez „felháborító”. Bugár Béla, a Most-Híd elnöke pedig többszörös szégyenről beszélt, úgy fogalmazott: szégyen az alkotmánybíróságra, hogy nem az emberek érdekeit képviseli, szégyen az államra és a parlamentre, amely olyan törvényt hagy érvényesülni, amely miatt eddig több mint hatszázan veszítették el a szlovák állampolgárságukat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.