A közíró a gazdasági elszigetelés részeként tekint az erdélyi autópálya félbehagyására, mely bekapcsolta volna a nyugati vérkeringésbe Romániát és Erdélyt, és kárhoztatja az erdélyi szenátorokat, képviselőket, akik Bukarestbe érve már alig hallhatóan képviselik a terület érdekeit.
„Kedves Románia, mit jelent számodra Erdély, egy tejben gazdag tőgyön kívül? Miért van az, hogy amikor úgy jó neked, mi magyarok vagyunk, és akkor emlékezel arra, hogy mi mégiscsak románok vagyunk, amikor a magyarok azt kiabálják, hogy minket akarnak? Miért nincs benned erő és főleg akarat elismerni azt, hogy Erdély a téged életben tartó motor, mint egy létfontosságú cső, mely táplál, hogy tovább élhess?” – teszi fel a kérdést Tocila.
Szerinte nem egyértelmű, hogy az erdélyi románok teljes jogú állampolgárnak tekinthetik magukat, hiszen ahogy fogalmaz: „Románia, egy anyja által magára hagyott gyermekként érzem magam és szintén egy magára hagyott gyermekhez hasonlóan nem feledlek, de nem is tudok neked megbocsátani, hogy magamra hagytál a bajban, és csak akkor jutok az eszedbe, amikor szükséged van valamire.”
