Prága, te drága!

A cím egyelőre inkább tisztelet egy kedves városnak, de ha maradnak a mutatók, hamarosan azt jelenti majd, amit szokott : lassan Csehország is kemény falat lesz az átlag magyar utazónak.

Prágában is úgy a legjobb lenni, ha az ember nem turista, hanem lakik a barátainál. És ha Bécs Eszter és Tamás, akkor Prága Edit és Honza. A Smichovban élnek, Budapesten ilyen lenne a nyócker egy része, ha helyreraknák már végre. Reggel kinézek az ablakon, gyönyörű festett homlokzatra vetődik a tekintet, szemben Jelen (Szarvas) úr integet.

Este találkozunk a kocsmában. Abból akad itt doszt, néhány méterre van a Staropramen sörgyár, az Angyalnál pilzenis hordót gurítanak, a szomszéd utcában nymburkit mérnek, Hrabal úr szüleinek halhatatlan szelleme itt kísért.

Nem akkora a felhajtás, mint Obama körül, de Csehország is elnököt választ, méghozzá most először közvetlenül. Megy az aláírásgyűjtés ezerrel, az aspiránsok között a szokásosan unalmas politikusokon kívül találunk néhány érdekeset is. Van egy japán (ez bevált már Peruban is), aki pattogatottkukorica-árusként kezdte Tokióban, ám ma már a cseh turizmusban jeleskedik, de a legjobb arc kétségtelenül Vladimír Franz.

Még a feje is ki van varrva az utolsó négyzetcentiméterig, nem csoda, hogy a kampányanyagához egy kifestő is tartozik. Mindenki olyanra színezi, amilyenre akarja. Önkéntesekből álló utcai stábjának tagjai szerint színesebb lenne vele az élet. Elhiszem, Nagy Feróval is jobb lett volna annak idején.

Stan The Man is igazán indulhatna, az öreg blúzer egy ideje már Prágában él, hétfő esténként a Mala Stranán, az U Malého Glenában játszik a haverjaival. Kis klub, de a New York Times is odavan érte, bármit is jelentsen ez. A koncert viszont óriási.

Már megint nem jutottam be a Tigrisbe, így megy ez már a harmadik éve. A kocsma háromkor nyit, negyed négyre értem a Husovára. Totál telt ház, vetek egy pillantást Hrabal úr és Havel úr hűlt helyére, aztán uzsgyi. Jövőre Isten segedelmével háromnegyed háromra érkezem.

A Fekete Ökörbe viszont meglepetésre sikerül becsekkolni. Kultikus kocsma a várban, szerencsére a turisták többsége legfeljebb megbámulja a gyönyörű homlokzatot és tovább sétál, mivel semmi egyezményes nemzetközi jel (neon cégér) nem utal a pompás belsőre. A Hostinec U cerného Vola személyzete két főből áll, a pincér úrból és a csapos úrból. Mint Speibl és Hurvinek, vagy Bob és Bobek, esetleg két kiérdemesült bérgyilkos. A pincér úr kissé sántít, csoszog és higgadtan köhög a felszolgált utopenec fölött, a csapos úr a pult alól iszogat és mindketten iszonyatosan barátságtalanok. Rémesen mogorvák, amikor megkapom a Kozelt és a páreket, viszont cserébe szemtanúja lehetek egy hordócserének. Mint egy szertartás, szinte szakrális. A csapos úr a ceremóniamester, a mozdulatai lenyűgözők, a hangulat emelkedett. Mint egy pap.

A kedélyállapotuk is megváltozik, amikor fizetéskor kérek tőlük egy helyi söralátétet (csak a törzsvendégek asztalán található, a többieknek a mindenhol megtalálhatóból jut) és közlöm velük, hogy még Gustav Husak alatt jártam itt először, az interneten magam is tiltakoztam, amikor nemrég veszélybe került az Ökör, és egyébként is, ez a világ egyik legjobb kocsmája. Búcsúzáskor hosszasan ölelgetjük egymást, a pincér úr szeme sarkában talán még egy könnycsepp is megcsillan. This is the beginning of a beautiful friendship.

Honzának nagyon tetszik, hogy a telefonomon Bob és Bobek nyomják az ébresztőt, ráadásul észveszejtő akcentussal. „Felkelni! Miért? Mert reggel van.” A két varázslatos nyúlnak még mindig nincs érdemeiknek megfelelő kultusza Csehországban, igaz arra is elég lassan jöttek rá, hogy a világ vevő Krtekre, azaz a Kisvakondra is. Talán majd most.

Ugyanis 74 éves korában elhunyt Vladimír Jiránek karikaturista és rajzfilmkészítő. Ő volt Bob és Bobek atyja.