Február 25.
Nem kellett ahhoz politikusnak, de még politológusnak sem lenni, hogy jó előre borítékoljuk a Fidesz veszprémi zakóját. Ha Veszprémi Linda indult volna „függetlenként” egy irgalmatlan visítással az időközi országgyűlési választáson, ő is megnyeri. Utcahosszal – ott, ahol alig egy éve Navracsics nem sokat lacafacázott.
Ami történt, nem az internetadó kósza ötlete vagy a vasárnapi zárva tartás miatt történt, hanem az irritáló pökhendiség miatt. Amely kezdődött a szegényekkel, akik maguknak köszönhetik, folytatódott a beszólogatással Kövérnek és Pokorninak, a hab a tortán pedig az volt, hogy a polgári Magyarország nem idea, nem merése egy nagy és szép álomnak, hanem egy szaros termék. Erre pedig a jobboldali értelmiség, valamint az értelmes jobboldaliak nem vevők. Ha már termék, ugye. Ők Orbánra, Kövérre és-vagy Pokornira vevők, tisztelve a másikat is. Ettől néppárt egy néppárt. Ha meg azt hallja és látja, hogy ő naiv és korszerűtlen, mert elvek és eszmék mentén politizál és gondolkodik, akkor otthon marad, és nézi az ablakon át a bánatos esőt. És ez még csak hagyján. De nem biztatja szavazásra polgártársait, nem mozgósít, nem noszogat. Passzivitásba vonul, a távolmaradásával tüntet. Ülősztrájk. Másra nem voksol, mert nincs hozzá gyomra, de így, ebben a formában ebből sem kér. Tudomásul veszi, amit Pozsgay Imre már régen tudott, hogy a hála nem politikai kategória. Na, ez a baj.
Hogy az új generáció által behozott mentalitás nehezen vállalható. Mert a jobboldali értelmiségi nem ezért nyelte a könnygázt 1988-ban és 2006-ban. Kész Zoltán meg persze megtestesít mindent, ami vállalhatatlan, de vele lett kész az egész, ahogy Víg Miska mondta annak idején.
Persze nincs mindennek vége. Még egy pojáca a parlamentben, oszt jó napot. Mert mindeközben Budapesten: És akkor a Feri gitárt ragadott / A punkoknak igazuk volt / A rock and roll tényleg halott.
Mert a Fidesz továbbra is magasan vezet. Amihez kétharmad kellett, az meglett. A makrók rendben vannak a rezsicsökkentéstől a gazdasági mutatókig. Orbán Viktor kompországban gúzsba kötve járja a Kállay-kettőst, gáz lesz, baloldal továbbra sincs. De azért vannak rossz híreim. A hülyeség továbbgyűrűzik.
Egy. „Simicska sajtója.” Ha valaki képes azt a következtetést levonni a sajnálatos februári eseményekből, hogy minderről Simicska sajtója tehet, ott még nem oszlottak szét a felhők. Simicska sajtója csupán kért és figyelmeztetett. Félreértés ne essék, nem néhány hete kezdte, hanem szinte azonnal a 2014-es választások után. Küldött Lao-cét a kormányzásról és a hatalomról, szelíden javasolt jó modort, szerénységet, visszafogottságot. Vissza lehet keresni.
Kettő. Úriember biztosra nem fogad, ám ha nem történik változás, de ízibe, ha a messziről küldött jelölt helyett nem sikerül találni egy a jobboldali értelmiség, művészek, polgárok, falusi polgármesterek által is támogatott, helyben ismert és elismert, lehetőleg némi karizmával is megáldott személyt, akkor Tapolca is elesik, hogy egy Für Lajos-i gondolattal éljek ezúttal. És vele Badacsonytól Nagyvázsonyig minden. Ezúttal a Jobbik tarol majd, még akkor is, ha Vona Gábor macskáját indítják. Dobó Zoltán már polgármester Tapolcán, és elég eltökélt srácnak tűnik, Ajka meg nem az a kimondott Fidesz-bázis. Csak szólok halkan. A nyolcvanadik percben, még mindig a B-középből. Ébresztő! De nyilván akadnak nálam jobb tanácsadók, akik jobban értenek a termékbemutatókhoz. Budapesten. És már voltak is a környéken. Nyaralni.
De vissza Veszprémbe. Ahol akadnak felemelőbb dolgok is, mint Kész Zoltán villanyoszlopról lemálló különös tekintete a plakátmagányban ázó éjjeleken. Az Utas és Holdvilág Antikváriumban érdemes kezdeni, Molnár Sándornál. Megvenni Hamvas kétkötetes művészeti írásait, bakelitek között böngészni, miközben szól a Stones. Kemény Katalintól ezt olvasni A közösség képe a mítosz című írásában: „A szellem tisztelete semmiképpen sem tűri, hogy jelenlétét észlelve a rátapadó sallangot is tiszteljük.” Oázis. A hely is, a sor is.
Pfitzner Zolival megbeszélni egy majdani idegenvezetést az érseki palotában és környékén. Sétálni a várban, kinézni a Bakonyra és a viaduktra. Beugrani a Vár Ucca Műhely szerkesztőségébe, a Petőfi Színházba, beleszagolni egy kicsit a „backstage-be”, ahol a szép színésznők memorizálják szövegüket, mert ezért a világért kapta a négy Oscar-díjat (mindeközben) a Birdman, aztán meg egy pompás kávéba a Verandában, és az endorfinnal teli levegőbe az Articsokiban, és mindenhol beszélgetni egy kicsit.
Na ez a polgári Magyarország.
