Aztán eljött a nagy pillanat. Rátettem az írógépet az asztalra, befűztem a papírt, és gépelni kezdtem. Működött az írógép. És rengeteg hely volt még a hamutartónak, a rádiónak és az üvegnek.
Nem én csinálom ezt, hanem Charles Bukowski. Bár Ha jól emlékszem, volt egy ilyen korszak is. Ez egy részlet egyik legkedvesebb (bár vele kapcsolatban ez a szó – na mindegy) íróm magyarul megjelent legutóbbi regényéből, a Hollywoodból (Helikon Kiadó, Trubadúr könyvek, 2017, Pritz Péter szokott módon kiváló fordítása). Ami a szerző talán legviccesebb könyve, és az életmű azon korszakának állít emléket, amikor megírta a Törzsvendég (Barfly) című film forgatókönyvét, és a honoráriumból hatvanöt éves korában megvásárolta élete első házát. Meg még egy BMW-t is vett, és adótanácsadója is lett. Bukowski és a BMW. Ez már önmagában is elég szürreális, tekintve, hogy addigi életét különféle lepattant bérleményekben, lebujokban és a lovin töltötte. A jármű tehát az önirónia gyönyörű példája, nyilván kitűnően szórakozott közben. Ha már egy forgatókönyvből összejön ennyi, míg addig pompás írásokból csupán napról napra, tényleg van min nevetni. Ez Hollywood, ahová Bukowski úgy került, mint Pilátus a krédóba. Los Angelesben élt ugyan, ám a Skid Row nevű, nem túl cizellált környék koszorús költőjeként. A városnegyedről nevezte el magát egyébként a nyolcvanas évek egyik gömbölyű metált játszó bandája is, a gitárosuk magyar származású, mint oly sokan „Losziban”. A Törzsvendég az író fiatalkorának néhány érdekes pillanatát örökíti meg, azt a testhelyzetet, amikor az ivás még jobban megy, mint az írás. A film keletkezésének eredettörténete olyan, mint egy hollywoodi B filmé. Hihetetlen, ám mégis igaz. Bukowskit olvasni mindig jó kis kaland még akkor is, ha időnként az az érzésünk támad, hogy a nagy huncut egy-egy sztorija már ismerős valamelyik másik művéből. Sőt, így talán még jobb, a bennfentesség érzete, ugye, és közben a szabadság szakadatlan mámora mindent visz. A Hollywood olvasása közben az egyik legszórakoztatóbb elfoglaltság kitalálni, hogy ki kicsoda a valóságban. Merthogy egy jó adag dokumentarizmus is felüti a fejét mintegy. Bukowski néha betűket cserél fel a nevekben, van, hogy művek címét ferdíti el, vagy a szituáció segít abban, hogy kiderítsük, éppen melyik méltán híres művész bukkan fel a jelenetben. Játszik. Plusz perek megúszása. Lássunk néhány szép példát. Ő maga, mint szinte mindig, Henry Chinaski. Jon Pinchot = Barbet Schroeder, a Törzsvendég rendezője. Jack Bledsoe = Mickey Rourke. Francine Browers = Faye Dunaway. Tom Pell = Sean Penn. Mack Austin = Dennis Hopper. Ramona = Madonna, Penn akkori felesége. Lido Mamin = Idi Amin Dada. Victor Norman = Norman Mailer. Wenner Zergog = Werner Herzog. Jon-Luc Modard = Jean-Luc Godard. Manz Loeb, aki a Patkányembert és a Ceruzafejet rendezte = David Lynch. A híres színésznő, akivel Lynch megérkezik a forgatásra, Rosalind Bonelli, azaz Isabella Rossellini. Rendes kis társaság, és bár Bukowski több könyvében is megírta, hogy nincs túlságosan oda a moziért, azért egész jól elvoltak. Van egy jelenet a könyvben, ahol összeérnek a szálak, és egyben váratlanul kiderül az is, mi szerethető Bukowskiban, már azonkívül, hogy az amerikai próza egyik legnagyobb alakja, magyarán irgalmatlanul jól ír. Ebben megtudjuk, hogy a bárt és az olcsó hotelt, ahol a film cselekménye nagyrészt játszódik, a forgatás után lebontják valami építkezés miatt, és a csóró vendégekre, akiknek egy része egy közeli, használaton kívüli pályaudvaron lakik, kilakoltatás vár. Pál utcai fiúk, a grund. „Nehéz szívvel, szomorúan ittak. Végül Sarah (Linda, Bukowski-Chinaski felesége – H. Z.) megszólalt: haza kell mennünk megetetni a macskákat. Az ivás várhatott. Hollywood várhatott. A macskák nem várhattak. »Rendben« – mondtam. Elbúcsúztunk a törzsvendégektől, és kimentünk az autóhoz. Nem aggódtam amiatt, hogy így kell vezetnem. Attól, hogy abban a régi hotelszobában láttam a fiatal Chinaskit, visszajött a tartásom. A k a életbe, kemény egy bika voltam. Egy első osztályúan elb tt alak.” A könyvben természetesen nincs központozás, se elkenés, se gurigázás. Minden olyan, amilyen. Macskaetetés, zuhany, ágy. És hogy mi lesz azokkal a szegény emberekkel. Nem tudjuk. Lassan már csak szomorúan nézzük, ahogy változik a világ, nem éppen előnyére. Az ifjúság édes madara lent totyog a placcon a galambok között. Felszállni tilos, de legalább az emlékek. A Törzsvendég jó film. Ha legközelebb esik az eső, leveszem a polcról. Így megy ez, ahogyan egy másik német-amerikai, Kurt Vonnegut azt többször leszögezte.
