Uborkaszezon (2.)

Horvátországban sem minden fenékig ajvár, van nekik korrupció meg hazudós politikusok. De a hangulat az valahogy mégis más.

Maradjunk Szántód határában, mert valaminek lennie kell, kezd látszódni, hogy ez itt a szívatással egybekötött pénzbehajtás minősített esete, történjék bármi. És lett is. Az derül ki, hogy a kölcsönautó biztosítása nincs benne a rendszerben, és ezt nekem kötelességem lett volna ellenőrizni. Ja, meg a világítást ki-be ugrálva, szintén életszerűen. Helyszíni bírság (azt hittem, ez már megszűnt) vagy feljelentés. Az utóbbit választom. Lássuk a procedúra következményeit, már azonkívül, hogy fel vagyok jelentve megint. Lekéssük az utolsó kompot, amely negyed tízkor (21.15!) fut ki a vízre a szezon kellős közepén. Némi toporgás a mocsárbűzben a szúnyogok között, aztán lehet körbekocsikázni az egész Balatont, két kisgyerekkel, akikben már addig is benne volt vagy hatszáz kilométer. A néptelen Füreden, a tíz körül már kihalt Shell-kút környékén újabb közúti ellenőrzés, plusz egy telepített traffipax. Nehogy má’ hatvannal, bele a világba ész nélkül. Ezúton gratulálok mindenkinek. Viszont a túloldalon ott vár a Pincér úr, Pityu a slusszkulccsal. Alakja kimagaslik a sötétségből. Minden tekintetben. Köszönet, hála, autóváltás. A legborzasztóbb jön, lekésem a Twin Peakst is. Szóval az van, hogy Horvátországban sem minden fenékig ajvár, van nekik korrupció meg hazudós politikusok, mint mindenhol. De a hangulat az valahogy mégis más. Ami ezer apróságból áll össze. Egyfelől persze a tenger mindent visz, ám léteznek hozzáadott értékek is. Szent igaz, hogy délen a szegénység is viselhetőbb, de azért az is sokat javít a helyzeten, ha nem cseszegetik az embert félpercenként. Mert az rakódik, mint a guanó, rá a púpra. Aztán egyszer csak olyan lesz tőle a tekintet, mint Michael Douglasé az Összeomlásban. Előbb felhős, majd eszelős.