Az előző rész tartalmából: Hősünk elindul az Adria irányába, de előbb még a Csernobilt idéző tihanyi révnél jól megbüntetik a házmesterszerű parkolóőrök, mert hetven másodpercre és ugyanannyi méterre eltávolodott a gépjárműtől. Közben megismerkedik a kávézóban a pincér úrral, aki felajánlja, hogy hagyja ott az autót, és elkéri az indítókulcsot. Mivel folytonos rettegésben nem lehet élni, marad a bizalmi elv és a kulcs is, holott annak előtte sosem látták egymást.
Keretezés következik a szerkezetet illetően, elhagyjuk közben az út ezernyi csodáját, illetve mégsem teljesen. Kezdjük a végén. Lekanyarodunk az autópályáról a Szántód táblánál, az előzmények miatt van egy kis gombóc a torokban, és szűkül a gyomor, bár a haza most nem azzal fogad, hogy a határnál rám förmed a szolgáltató, hogy kapcsoljam már be a biztonsági övet, holott még állok. Néhány méter után szolgálnak és védenek, közúti ellenőrzés. Pedig úgy belülről nem tűntem gyanúsnak magamnak. De mindegy, ébernek kell lenni, ez ugyan Angliában nem fordulhatna elő, robbantgatnak is rendesen a harmadik generációs migráncsok. Index rutinból ki, leáll. Feltűnően csinos rendőrlány (na most menjek vagy maradjak?) gyönyörű szemekkel, a rendőr szintén rendben. Összes papírom átad, beleértve a lakcímkártyát is, amelyről sohasem értem, hogy mi a bánatnak. Nincs baj velük. Előkerül hát a szonda is, hátha. Megfújom (odafújok pontosabban, higiénikusan), neg. Persze hogy neg., de ennek története van. Zágráb környékén éhség támad, benzinkút. Semmi rizikó, nem vesznek le, mint a Marché, és nem ehetetlen, mint a majdnem összes többi. Cevapra esik a választás, elsőrangú, emberes adag. Italválasztás. Normális esetben egy toceno pivo (csapolt sör): illik hozzá és egyben dukál is. Ez még nem az alkoholizmus, csupán némi jó ízlés.
Ám megszólal a vészcsengő, hamarosan hazaérünk, és itt ugyan ezzel senki nem foglalkozik, amíg el nem csapsz egy kismamát a zebrán, tehát minden este higgadtan lenyomtam két (!) pohár bort a kagylóbuzarához, de odahaza rend van, büszke és európai. Szóda lett tehát, finom az is, mi találtuk ki ezeknek a hepciás délszlávoknak. Amennyiben nem így döntök, a maradék nulla egész nulla nulla, nem tudom, mennyi miatt siófoki kapitányság, vérvétel, sok pénz, pszichológus, buszozás, csupa rémes dolog. Hogy melyik ország élhetőbb és egyben életszerűbb, azt most hagyjuk. Azt is, hogy kénköves hazugság egy sörre fogni a baleseti statisztikákat.
