Ismerősök és úgynevezettek

Még a saját kortárs művészetünket, művészeinket, kultúránkat sem ismerjük, nemhogy a szomszédainkét.

Új évad jött az X-aktákból. Amely nem rengette meg alapjaiban a konformista televíziózást, mint a Twin Peaks, ami többek között arra is bizonyíték, hogy nincsenek menthetetlen műfajok, de azért elévülhetetlen érdemei vannak a Dallas kivégzésében. Nos, hogy Papp Réka Kinga kitűnő könyvének címét idézzük, „aki kurvának áll”, és akár csak egyetlen sorozat kedvéért feladja kilátástalan passzív rezisztens gerillaháborúját az úgynevezett kereskedelmi csatornák ellen, az ne csodálkozzon, ha összevissza izélgetik, de ami a Coolon megy, az a legkevésbé sem hűvösen elegáns, viszont siralmasan prosztó.

A minden képzeletet felülmúló mennyiségű és minőségű reklám miatt még egy viszonylag egyszerű vonalvezetésű történet követése is lehetetlen küldetés, a hagyományos televíziózási technika esetünkben csődöt mond, nincs mese, alternatív eljárást kell keresni. Egyébként persze az egészből ki kellene szállni egészen addig, míg az úgynevezett szolgáltatók nem hajlandók a ránk zúdított globális moslék helyett kizárólag az általunk kiválasztott csatornákért díjbeszedni. Tehát nem manipulálni és fosztogatni, hanem valóban szolgáltatni. Egyelőre azonban visszafelé haladunk az időben. Az én úgynevezettem például most vonta meg tőlem önkényesen a Sundance Tv-t, amely azért rendesen hozott fényt a sötétségbe, és amiért egyáltalán előfizettem a nyomorult csomagjukra, letéve természetesen a hűségesküt is, amely a zsarolás és a huszonegyedik századi rabszolgatartás egyik rémesen undorító formája.